Csodálatosan ragyognak az Uránusz gyűrűi - fotó!
Fotó: Shutterstock

Csodálatosan ragyognak az Uránusz gyűrűi - fotó!

Újabb lenyűgöző fotót készített a James Webb – ezúttal az Uránuszról. A kép több részletet elárul a gázóriás légkörének működéséről, mint eddig akármelyik korábbi felvétel.


Ez a második kép az Uránuszról, amelyet a NASA űrteleszkópja 2023-ban készített. Az első, még áprilisban közzétett felvétel két tónusú volt, amely 1,4 és 3,0 mikron infravörös hullámhosszon rögzített fotókból állt össze. Ez az új azonban további hullámhosszokat, nevezetesen 2,1 és 4,6 mikronos tartományt is tartalmaz, így sokkal részletgazdagabban látható a Naptól számított hetedik bolygó és annak környezete.

Ezt is nézd meg! Karácsonyi díszként ragyog egy haldokló csillag a James Webb új felvételén

Ez az új felvétel nem csak a bolygót mutatja: az Uránusz már említett gyűrűi ebben az alkalmazott infravörös fényben erősen ragyognak. A James Webb optikája még a belső Zéta-gyűrűt is kimutatta.

A kivágott nézetben a gázóriás néhány kisebb, halványabb holdja is látható, köztük néhány a gyűrűkbe ágyazva. Míg a szélesebb nézetben az Uránusz öt nagy holdja is feltűnik: az Ariel, a Miranda, az Oberon, a Titania és az Umbriel.

Az új felvételek legfőképp az Uránusz északi sarki sapkáját helyezi reflektorfénybe. Az űrteleszkóp új képén az Uránusz északi sarki sapkája szinte közvetlenül a Föld és Nap felé néz, közepén egy fényes folt és egy sötét gallér látható. A fehér fényes folt melegebb, mint a környezete, így ez egy hatalmas ciklonális örvény középpontja lehet.

Ezt is olvasd el! Úgy tűnik, végre megvan a válasz az Uránusz legvitatottabb kérdésére

Amellett, hogy ezek a megfigyelések az eddigi legjobb adatokat szolgáltatták az Uránusz légkörével kapcsolatban, létfontosságúak lesznek egy olyan misszió kapcsán is, mely a bolygót célozza meg.

Amikor 1986-ban a NASA Voyager 2 űrszondája elrepült a kékes színbe burkolózó bolygó mellett, nem tűnt túl izgalmas kutatási terüetnek. A hírek szerint a közelmúlt bolygótudományi és asztrobiológiai felmérései azonban első számú prioritásként írták le az Uránuszra irányuló küldetést.

A legideálisabb az lenne, ha 2030 körül indulna útjára a több mint egy évtizedet felölelő misszió, a bolygókutatók viszont mind a mai napig várják a program elindításának az engedélyét a NASA-tól. Addig pedig nekünk is be kell érnünk ezekkel a csodálatos felvételekkel.

A figyelmetekbe ajánljuk