Minden jel arra utal, hogy a Hold folyamatosan zsugorodik

Az elmúlt 200 millió évben a Hold körülbelül 50 métert veszített sugara hosszából, ezt a tényt pedig a legújabb kutatások is megerősítik. Az égitest korábban sokkal aktívabb volt geológiai értelemben, ám idővel belső rétege lehűlt, megszilárdult és elkezdett összehúzódni. A folyamat során a felszíni kéreg megrepedezett és deformálódott: ezeket a repedéseket nevezzük törésvonalaknak, amelyeket a Hold látható oldalának magasföldjein fedeztünk fel először. A kutatók szerint ezek is a Hold zsugorodása miatt keletkezhettek, de a földcsuszamlások és a holdrengések is ennek következményei lehetnek. Korábban például beszámoltunk a még most is aktív Lee–Lincoln törésvonalról, amelynek térségét az elmúlt években többször is 3,0 magnitúdó erősségű körüli rezgések rázták meg.

A legújabb megfigyelések a Hold alacsonyan fekvő bazaltsíkságain, az úgynevezett „holdi tengereken” is találtak kisebb gerinceket (SMR-eket) – számolt be róla az IFLScience. Ilyen síkság például a Nyugalom tengere is, ahol az Apollo–11 küldetés landolt.

A kutatócsapat több mint ezer új SMR-t azonosított, így összesen jelenleg 2634-ről tudunk. Az SMR-ek és a törésvonalaknak közel egykorúak (átlagosan 105–124 millió évesek), és gyakran fizikailag is összekapcsolódnak a magasföldek és a tengerek összeköttetéseinél.

Cole Nypaver, a kutatás vezetője szerint a törésvonalakról már az Apollo-küldetések óta tudnak, ám ez az első alkalom, hogy holdi tengereken is dokumentálták ezeket. Ennek köszönhetően a Hold belső szerkezetét, szeizmikus történetét, és azt is jobban fel tudják majd térképezni, mennyi esély van a jövőbeli holdrengésekre.

Az Artemis II-programhoz szintén nagy reményeket fűznek a kutatók, hiszen a Hold tektonikai és szeizmikus folyamatinak megértése növeli a jövőbeli missziók biztonságosságát is. A küldetés néhány héten belül indul majd, így majdnem 60 év után ismét a Hold közelébe juthatunk.