Egy férfi fogja a hasát.

Hasból szeretnél fogyni? Egy szakértő szerint ez a leghatásosabb módszer

Egy tanulmány szerint a hasi zsír leadásának legjobb módja igencsak ismert.



A testmozgást végzők több hasi zsírpárnát veszítenek, mint azok, akik fogyókúrás célú gyógyszereket szednek. A testmozgás hatására egy interleukin-6 nevű molekula szabadul fel. Ez segít lebontani a zsírokat, és hatékonyan elolvasztja azokat.

Dr. Anne-Sophie Wedell-Neergaard, a tanulmány első szerzője elmondta:

Az általános közönség számára az a tanulság, hogy mozogjatok.

Mindannyian tudjuk, hogy a testmozgás elősegíti a jobb egészséget, és most már azt is tudjuk, hogy a rendszeres edzés csökkenti a hasi zsírtömeget, és ezáltal potenciálisan a szív- és anyagcsere-betegségek kialakulásának kockázatát is.

A kutatásban 53 ember vett részt, akik hetente többször 45 percet mozogtak.

A kísérletben résztvevők esetében a hasi zsír átlagosan 8 százalékkal csökkent azoknál, akik edzettek.

Néhány ember olyan gyógyszert kapott, amely blokkolja az interleukin-6 hatását. Az eredmények azt mutatták, hogy ez a csoport hízott, ami arra utal, hogy az interleukin-6 fontos a fogyás szempontjából.

Dr. Wedell-Neergaard elmondta:

Tudomásunk szerint ez az első tanulmány, amely kimutatta, hogy az interleukin-6-nak fiziológiai szerepe van az emberek zsigeri zsírtömegének szabályozásában.

Sajnos nincs olyan étel vagy ételkombináció, amelyről kiderült volna, hogy megszabadít a hasi zsírtól. A diéta és a testmozgás azonban egyaránt segíthet.

Az egészséges táplálkozás az általános egészségre is jótékony hatással van, csökkenti a demencia, a rák és más betegségek kockázatát.

Fontos hangsúlyozni, hogy amikor elkezdünk edzeni, a megnövekedett izomtömeg miatt nőhet a testsúlyunk

– folytatta Dr. Wedell-Neergaard.

Ezért a teljes testsúly mérése mellett hasznos és talán még fontosabb lenne a derékkörfogat mérése, hogy nyomon követhessük a zsírtömeg csökkenését, és motiváltak maradjunk.

Forrás: Spring.org.uk

A figyelmetekbe ajánljuk