Körbe-körbe menetelnek, amíg el nem pusztulnak – ez a hangyák halálspirálja
Gyerekként sokan hosszú percekig figyeltük a földön vonuló hangyasort. Úgy tűnt, minden apró állat pontosan tudja, merre tart, miközben egyikük sem irányította a menetet. Érdekes, hogy ez a lenyűgöző összehangoltság ritka helyzetekben végzetes csapdává válhat, amelyből a hangyák a teljes kimerülésig sem találnak kiutat.
A vándorhangyák népes csoportokban járják az erdő talaját, miközben táplálék után kutatnak. Mozgásukat nagyrészt feromonok, vagyis kémiai jelzések irányítják. A dolgozók követik az előttük haladók által hátrahagyott illatnyomot, majd saját feromonjaikkal tovább erősítik az útvonalat. Így hatalmas tömeg képes egyetlen rendezett menetként haladni, noha az egyes hangyák csak a közvetlen környezetükből érkező jelekre reagálnak.
A baj akkor kezdődik, amikor a csapat egy része elszakad a fő oszloptól, majd egy akadály vagy irányváltás miatt visszakanyarodik saját nyomvonalára. Ha a sor bezárul, az állatok körben kezdenek járni. Minden hangya az előtte haladó társ útját követi, közben pedig tovább erősíti ugyanazt a kör alakú feromonnyomot. A jelenséget hangyamalomnak vagy halálspirálnak nevezik. Neve ellenére gyakran szabályosabb körre hasonlít, amelyhez újabb és újabb hangyák csatlakozhatnak. Minél többen járják ugyanazt az útvonalat, annál erősebb lesz a kémiai jelzés, így egyre kisebb az esélye annak, hogy valamelyikük letérjen róla.
A jelenség egyik leghíresebb leírása William Beebe amerikai természettudós nevéhez kötődik. Beebe a mai Guyana területén figyelt meg egy hatalmas vándorhangyakört, amelynek kerülete megközelítette a 370 métert. Egyetlen teljes kör megtétele körülbelül két és fél óráig tartott, a menet pedig két napon keresztül fennmaradt. A kutató beszámolója 1921-ben jelent meg az Edge of the Jungle című kötetben.
A köröző hangyákat később T. C. Schneirla amerikai állatpszichológus tanulmányozta részletesen. Egy 1944-ben közölt vizsgálatában olyan vándorhangya-csapatot írt le, amely elszakadt a fő menettől, majd több mint egy napon át körözött. Schneirla arra jutott, hogy a jelenség szorosan összefügg a hangyák útvonalkövetésével és tájékozódásával.
Felmerülhet, miért nem érzékelik az állatok, hogy ugyanoda térnek vissza. Az egyes hangyák azonban nem látják át a teljes menet alakját. Helyi ingerekre reagálnak, és azt a nyomot követik, amelyet a társaik folyamatosan megerősítenek. A boly szintjén rendezettnek látszó viselkedés ezért akkor is fennmaradhat, amikor az útvonal már sehová sem vezet.
Arra nincs meggyőző bizonyíték, hogy a halálspirál a kolónia létszámának szabályozását szolgálná. Valószínűbb, hogy egy többnyire hatékony tájékozódási rendszer ritka hibájáról van szó. A vándorhangyák számára a feromonnyom követése rendszerint gyors és összehangolt mozgást tesz lehetővé. Amikor azonban a nyomvonal önmagába záródik, ugyanez a szabály órákon át ugyanabban a körben tarthatja őket.
Olvasd el ezt is!