Cristina Gottardi / Unsplash
április 06., 2026  ●  Tudomány

Ezért változik meg a hangunk a korunk előrehaladtával

A hangunk az egyik legszemélyesebb ismertetőjegyünk: felismernek róla, emlékeket idéz fel, kapcsolatokat teremtünk általa. Éppen ezért különösen feltűnő, amikor az évek múlásával megváltozik. Van, akinél mélyebb, lágyabb lesz, másoknál rekedtebbé, erőtlenebbé válik. A jelenség egy természetes biológiai folyamat, viszont jóval összetettebb, mint elsőre gondolnánk.

A hangunk változásának egyik legfontosabb kiváltó oka a test biológiai öregedése. Ahogy korosodunk, csökken az izomtömegunk, módosul a testtartás, és ez a hangképzésre is kihat. A hangszálak rugalmassága és tónusa idővel gyengülhet, akár apró rések is kialakulhatnak közöttük. Ez azzal jár, hogy a hang kevésbé lesz telt, gyakrabban válik érdesebbé vagy levegőssé.

A légzéskapacitás csökkenése tovább erősíti ezt a hatást. A szakértők ezt a jelenséget presbyphoniának, vagyis „öregedő hangnak” nevezik. Egyesek már az ötvenes éveikben észlelik az első jeleit, másoknál később jelentkezik, illetve nem mindenkinél egyformán.

A leggyakoribb tünetek közé tartozik a hangerő csökkenése, a rekedtes hangszín, valamint az, hogy a hang gyorsabban elfárad. Becslések szerint a 60 évnél idősebb felnőttek közel harmada tapasztal hangproblémát magánál.
Illusztráció
Fotó: PeopleImages / Shutterstock

A változás társadalmi szinten is értelmezhető. Az idősebb hangokat ugyanis gyakran társítjuk bölcsességgel és tapasztalattal, ugyanakkor negatív jelentések is kapcsolódhatnak hozzájuk: egyesek kevésbé energikusnak vagy meggyőzőnek érzékelik az ilyen hangokat. 

Ez a kettősség különösen a nőket érinti érzékenyen, akiknél a hormonális változások – például a menopauza – szintén befolyásolhatják a hangmagasságot és a hangszínt. Az ösztrogénszint csökkenése miatt a nyálkahártya kiszáradhat, miközben az androgének hatása erősödhet, ez pedig mélyebb hangot eredményezhet.

A hang változása mögött azonban nem egyetlen ok áll.

A genetika, az életmód, a foglalkozás – például ha valaki sokat használja a hangját –, sőt bizonyos betegségek csakugyan szerepet játszhatnak benne. Éppen ezért a terület kutatása is összetett: a hangképzés az egész test működésével összefügg. A jó hír, hogy a legtöbb esetben nincs szükség beavatkozásra. Az elsődleges megoldás általában a hangterápia, amely személyre szabott gyakorlatokkal segít megőrizni a hangerőt, a hangtartományt és a beszéd tisztaságát.

Legalább ilyen fontos azonban a megelőzés. A rendszeres mozgás, a megfelelő hidratáltság, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a jó szájhigiénia mind hozzájárulhatnak a hang megőrzéséhez. A National Geographic által megkérdezett szakértők egyetértenek abban is, hogy a dohányzás különösen káros: nemcsak irritálja a hangszálakat, hanem súlyos betegségek kockázatát is növeli.

Nyitókép: Illusztráció / Cristina Gottardi / Unsplash

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök