lézersugár
Fotó: Shutterstock

Illusztráció

16 millió kilométerről érkezett üzenet a Földre

A NASA Psyche űrszondája először küldött lézerrel üzenetet a Földre – mindezt 16 millió kilométer messziségből. Az eredmény könnyen átalakíthatja az űrkutatást.


A Pshyce-n utazó Deep Space Optical Communications (DSOC) rendszer egy tesztadatokkal kódolt infravörös lézert lőtt ki magából mintegy 16 millió kilométer – körülbelül 40 Föld-Hold távolság – messziségből. Ez érkezett meg sikeresen a napokban a Caltech kaliforniai obszervatóriumába. Az Amerikai Űrügynökség a kísérlete során arra volt kíváncsi, hogy az optikai kommunikáció mennyire vethető be sikeresen ilyen távolságról.

Ez is érdekelhet: Minden marsi eszközével megszakította a kapcsolatot a NASA

A küldetést irányító Jet Propulsion Laboratory (JPL) szerint november 14-én érte el az első fény a Földet, köszönhetően egy hihetetlenül precíz manővernek, amelynek során a DSOC adóvevője rácsatlakozott a JPL Table Mountain Observatory nagy teljesítményű, felfelé irányuló lézerjelzőjére, ami lehetővé tette a két végpont közti jeladást.

Az első fény elérése hatalmas mérföldkő volt, amely megnyitotta az utat a nagyobb adatátviteli sebességű kommunikáció felé. Ezzel képesek lehetünk tudományos információk, nagyfelbontású képek és streamingvideók nagyobb fokú közvetítésére. Ez pedig egy újabb óriási előrelépés az emberek Marsra küldéséhez

állTrudy Kortes, a NASA technológiai demonstrációinak igazgatójának nyilatkozatában.

Ezt is olvasd el! Föld-méretű bolygót találtak alig 22 év fényévnyire tőlünk

l\u00e9zersug\u00e1r a F\u00f6ld fel\u00e9

Illusztráció

Fotó: Getty Images

Az IFLScience cikke kiemeli, hogy optikai kommunikációval már korábban is próbálkoztak: üzeneteket küldtek már Föld körüli pályáról, de ez a novemberi az eddigi legnagyobb távolság.

Mivel a lézersugárban a fotonok sugara ugyanabban az irányban, ugyanazon a hullámhosszon mozog, ezért ez a fajta kommunikáció hatalmas mennyiségű adatot képes továbbítani. Az adatokat a fényhullámoka rezgésébe találhatók meg. Olyan optikai jeleket kódolnak, amely infravörös sugarakon keresztül képes üzeneteket eljuttatni a vevőhöz.

A NASA általában rádióhullámokat használ a Föld-Hold távolságnál messzebb eső objektumokkal való kommunikációhoz. Mindkettő technológia elektromágneses hullámokat használ az adatok továbbítására, a lézersugarak előnye azonban az, hogy sokkal – 10-szer, de akár 100-szor – több adatot lehet sokkal szűkebb hullámokba sűríteni.

Az optikai kommunikáció áldás a tudósok és kutatók számára, akik mindig többet akarnak leszűrni az űrmissziók okozta tanulságokból. A több adat ugyanis több felfedezést jelent

– véli Dr. Jason Mitchell, a NASA űrkommunikációs és navigációs programjának igazgatója.

A figyelmetekbe ajánljuk