Közel sem biztos, hogy mi vagyunk az emberi evolúció csúcsa

A Homo sapiens nagyjából 300 ezer éve jelent meg a Földön, és azóta egészen hihetetlen utat járt be. Első pillantásra joggal nevezhetjük magunkat az evolúció csúcsának: városokat építettünk, technológiai bravúrokat alkottunk, művészeti remekműveket hagytunk magunk után és globális civilizációt hoztunk létre. Ha azonban a siker mércéje az, hogy egy faj mennyi ideig képes fennmaradni, akkor könnyen lehet, hogy nem mi állunk az első helyen.

Ebben a versenyben ugyanis a Homo erectus messze előttünk jár. Ez az ősi emberfaj a fosszilis bizonyítékok alapján körülbelül 1,8-1,9 millió évvel ezelőtt már biztosan létezett, egyes értelmezések szerint pedig akár 2 millió éve is megjelenhetett. A legkésőbbi nyomai nagyjából 100-110 ezer évvel ezelőttre tehetők. Ez azt jelenti, hogy a Homo erectus közel 1,9 millió évig volt jelen a bolygón – vagyis hatszor annyi ideig, mint a Homo sapiens.

A Homo erectus rendkívüli alkalmazkodóképességéről is ismert. Valószínűleg az első emberfajok egyike volt, amely elhagyta Afrikát, és Ázsia, illetve Európa felé terjeszkedett. A grúziai Dmanisiben előkerült leletek például a legkorábbi, Afrikán kívül talált emberi maradványok közé tartoznak, és azt bizonyítják, hogy a korai Homo erectus már akkor útnak indult, amikor az agya még jóval kisebb volt a miénknél.

A faj agymérete kezdetben nagyjából a Homo sapiens agyának felét érhette el, mégis olyan teljesítményekre volt képes, amelyeket korábban hajlamosak voltunk a nagyobb aggyal összekapcsolni. A Homo erectus új élőhelyeket hódított meg, egyes csoportjai magasabban fekvő területekhez is alkalmazkodtak, és a kutatók szerint akár a tűz használatában is úttörő szerepük lehetett. A hús tűzön való elkészítésére utaló bizonyítékok például 1,5 millió évre nyúlhatnak vissza.

Különösen látványos a kőeszközök fejlődése. A Homo erectus megjelenésének idején terjedtek el az úgynevezett acheuli eszközök, köztük a jellegzetes, könnycsepp alakú szakócák. Ezek formáját előre meg kellett tervezni, az elkészítésükhöz pedig gyakorlott technikára volt szükség. Egyes kutatók szerint az ilyen eszközök készítését tanítani kellett, ami felveti a kérdést, hogy a Homo erectus rendelkezhetett-e valamilyen kezdetleges kommunikációs vagy nyelvi képességgel.

A nagy agy ugyanis drága dolog: rengeteg energiát igényel, a nagyobb fej pedig a szülést is kockázatosabbá teheti. A Homo sapiens agya a testtömegünknek csak kis részét teszi ki, mégis a napi energiabevitel jelentős részét felemészti.

Ráadásul nem a Homo erectus az egyetlen faj, ami bizonyítja: kisebb aggyal is hosszú ideig fenn lehet maradni. A délkelet-ázsiai Homo floresiensis, vagyis a „hobbit” csimpánzméretű aggyal készített eszközöket és vadászott. A Dél-Afrikában talált Homo naledi agya szintén jóval kisebb volt a miénknél, egyes kutatók szerint mégis olyan viselkedési formák kapcsolódhattak hozzá, amelyeket korábban fejlettebb gondolkodáshoz kötöttünk. Ezek a felfedezések arra utalnak, hogy nem pusztán az agy mérete számított, hanem az is, hogy mire volt képes.

A Homo erectushoz köthető több százezer éves leletek között ráadásul olyan csonteszközöket is találtak, amelyek szigonyra emlékeztető, fogazott éllel rendelkeztek. Indonéziában pedig egy körülbelül 500 ezer éves kagylón karcolt mintákat azonosítottak, amelyeket egyes értelmezések a legkorábbi ismert „művészeti” vagy legalábbis esztétikai nyomok közé sorolnak. Ezekből nem következik, hogy a Homo erectus úgy gondolkodott, mint mi, de az biztos, hogy messze összetettebb volt annál, mint amit sokáig feltételeztek róla.

A Homo sapiens kreativitása később egészen más léptéket ért el. A barlangrajzok, a hangszerek, a szimbolikus tárgyak, majd a mezőgazdaság, az állandó települések, a városok és végül a modern technológia mind azt mutatják, hogy a mi fajunk valami egészen újat hozott létre. Csakhogy ezért magas árat fizettünk a fajkihalások, a klímaváltozás és olyan globális rendszerek képében, amelyek saját fennmaradásunkat is veszélybe sodorhatják.

Ebben az értelemben a Homo erectus talán egyfajta evolúciós „arany középutat” képviselt. Elég okos volt ahhoz, hogy alkalmazkodjon, eszközöket készítsen, vándoroljon és hosszú időn át fennmaradjon, de nem alakította át olyan radikálisan a bolygót, mint mi. Végül persze ő is eltűnt: a környezet változása, az élőhelyek átalakulása és talán más emberfajokkal való versengés is szerepet játszhatott ebben.