gomba
Getty Images

Először fertőződött meg ember egy olyan gombával, ami eddig csak növényekre támadott

Először betegedett meg egy ember a Chondrostereum purpureum nevezetű gomba által. A gomba a növényekben az úgynevezett ezüstlevél betegséget okozza, amelynek következtében a fertőzött faág levelei ezüstös színűvé válnak, mielőtt elpusztulna.

Egy új tanulmány nemrég arról számolt be, hogy egy 61 éves indiai férfit is megfertőzött a gombafajta, amely miatt berekedt torka, fáradt volt, köhögött és nyelési nehézségekkel küzdött, írja az esetről az IFLScience. A kórházban készített mellkasröntgen először nem mutatott semmit, de az orvosok a beteg nyakáról is készítettek CT-vizsgálatot, ami már tályogot mutatott.

A tályogból a szakemberek mintát vettek és elküldték elemzésre, ami nem volt olyan egyszerű: az orvosok több sikertelen kísérletet tettek a gennyben lévő gombatörzsek azonosítására, a gennyet a WHO-val együttműködő, orvosi szempontból fontos gombákkal foglalkozó referencia- és kutatóközpontba küldték. Itt szekvenálták a DNS-t, ahol végül sikerült a Chondrostereum purpureum gombát azonosítani.

A növénymikológusként dolgozó beteg egyébként tagadta, hogy találkozott volna a növénnyel, de azt elismerte, hogy a kutatási tevékenysége alatt hosszú ideig dolgozott rothadó anyagokkal és más növényi gombákkal.

A Chondrostereum purpureum egy fa törzsén

Getty Images

Ahogy arra az HBO zombisorozata, a The Last Of Us is felhívta már a figyelmet: tényleg vannak olyan gombák, amelyek képesek megfertőzni az emberi gazdatesteket, bár a sorozatban látható Ophiocordyceps miatt egyelőre nem kell aggódnunk.

Erről itt írtunk részletesen: The Last of Us: mekkora az esély a sorozatban látott apokalipszisre?

A környezetben jelen lévő több millió gomba közül csak néhány száz gomba képes megfertőzni az embert és az állatokat. Az, hogy állati és emberi betegségeket növényi kórokozók is okozhatnak, új elképzelés, amely komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az ilyen fertőzések hajlamosak-e egészséges és legyengült immunrendszerű egyedeknél egyaránt előfordulni. Ha a gomba ki tud bújni a fagocitózis (az a folyamat, amely során a sejt egy szilárd részecskét a környezetéből bekebelez - a szerk.) útvonalából, és képes kikerülni a gazdaszervezet immunrendszerét, akkor emberi kórokozóként telepedhet meg. Azok a gombafajok, amelyek 35-37 °C hőmérsékleten képesek növekedni, emberi kórokozóvá válhatnak

– írta a csapat.

Az elmúlt évtizedekben több új gomba is képes volt erre az ugrásra, hogy végül emberi kórokozóvá is váljanak: az Egészségügyi Világszervezet jelenleg 19, az emberi egészséget fenyegető gombafertőzést tart számon, amelyek közül négyet „kritikusan fontos kórokozóként" írnak le. Ezek az Aspergillus fumigatus, amely a megfertőzöttek 47-88 százalékát képes megölni; a Candida albicans, amely gyakoribb, és a fertőzöttek 20-50 százaléka hal bele; a Cryptococcus neoformans, ami az agyat is megfertőzheti; és a Candida Auris, amely különösen jól kijátssza a gombaellenes gyógyszereket.

A fenti esetben a fertőzést valószínűleg a gomba közvetlen közelében végzett munka miatt kapta el a férfi, de a csapat úgy véli, hogy más gombák is megtehetik a jövőben ugyanezt az ugrást, ha hasonlóan jól alkalmazkodhatnak a magasabb hőmérséklethez.


A figyelmetekbe ajánljuk