Elon Musk mosolyog.

Elon Muskék megint ígérgetnek: még ebben az évtizedben embert juttatnának a Marsra

Az Elon Musk által alapított SpaceX egyik vezető munkatársa egy konferencián nemrégiben azt mondta, hogy a vállalat valószínűleg előbb jut el a Marsra, mint a NASA.


Gwynne Shotwell, a SpaceX elnök-vezérigazgatója a CNBC-nek adott videóinterjúban elmondta, hogy az űrhajósok még a 2020-as évek vége előtt elindulnak a Marsra, és a SpaceX egyik készülő, Starship nevű, újrafelhasználható rakétáját fogják használni.

A rakéták embereket és hasznos terheket is szállíthatnak, és Shotwell az interjú során elmondta, hogy a hasznos terhek körülbelül öt éven belül eljutnak a vörös bolygóra, majd rövid időn belül az emberek is.

Szerintem ebben az évtizedben lesz, igen. Emberek a Holdon, hamarabb

– mondta Shotwell.

Bár a SpaceX még nem juttatott embereket a Holdra, a Nemzetközi Űrállomásra már félig-meddig sikeres turistautakat bonyolítottak le, így a fejlődés minden bizonnyal lehetséges.

Ami egy kicsit furcsa a Shotwell által becsült időpontban, az az, hogy jóval előrébb van, mint amit a NASA az Artemis misszió kapcsán tervezett, amely a Holdtól a Marsig tartó megközelítést alkalmazza. A NASA becslései szerint az Artemis 2040 körül fog legénységgel ellátott missziót küldeni a Marsra.

Tekintettel arra, hogy az Artemis tesztjei az utóbbi időben nem sikerültek túl jól, bármi elképzelhető. A SpaceX hátulról megelőzheti az amerikai űrügynökséget, de beleeshetnek ugyanazokba a mérnöki csapdákba is, amikbe a NASA-nak is rendszeresen beletörik a bicskája.

Érdemes megjegyezni, hogy Elon Musk vállalata rengeteg technológiát és felszerelést biztosít a NASA-nak, így minden SpaceX-döntés elkerülhetetlenül kihat mindkét félre.

Forrás: Futurism


A figyelmetekbe ajánljuk