demencia
Shutterstock

Miért hajlamosabbak a nők a demenciára?

Egy kutatás olyan összefüggést talált, amelyen az országok könnyedén tudnának változtatni.

Hat kontinens 18 országának közel 30 ezer lakóján végeztek ausztrál kutatók felmérést, amelyben azt vizsgálták, miért sújtja nagyobb mértékben a nőket a demencia. A betegség komoly dolog: szakértők szerint 2050-re mintegy 150 millióan szenvedhetnek demenciában, amit a családok mellett a társadalomra is nagy terhet ró majd a jövőben.

Ez is érdekelhet: Demencia: 7 kockázati tényező, amit a legtöbben nem ismernek

Az Alzheimer’s & Dementia folyóiratban megjelent kutatásban a kutatók összehasonlították a nőket és a férfiakat érő kockázati és befolyásoló tényezőket, és két különbséget találtak a férfiak és a nők között: a férfiak demenciáját a tanulással töltött évek száma mellett az alkoholfogyasztás erősebben befolyásolta, ám más különbséget nem sikerült kimutatni a két nem között.

Ettől függetlenül a résztvevők 58 százaléka volt nő, a demensek aránya viszont már 66 százalékos volt. Érdekesség, hogy a két nem közötti eltérés a szegényebb országokban nagyobb volt.

Több szakértő szerint ez a fajta különbség a nők hosszabb élete miatt van, ám a különbség akkor is megvolt, ha a két nem életkori adatait beszámították. Emellett régóta ismertek az olyan rizikófaktorok, mint a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, amelyek amelyeket az agyi zsíranyagcsere is befolyásol, de a két nem között nem találtak eltérést a kutatók.

Jól ismertek az olyan rizikófaktorok a demenciában is, mint például a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, számos tényező, amely például az agyi zsíranyagcserével függ össze, ám ezek önmagukban nem mutattak eltérést a két nem közt.

Olvasd el ezt is! Ez lehet a korai demencia legfőbb jele

Az oktatásban töltött idő azonban a férfiakra nézve kedvező hatással bírhat, feltételezések szerint azért, mert emiatt férfiak kedvező helyzetben voltak a munkaerőpiacon, emellett szellemileg kielégítőbb munkákat végezhettek, ami köztudottan véd a demenciával szemben.

A különbségek a szegényebb,országokban hangsúlyosabbak, ahol kevesebb nő tanul tovább, ezért lehet az, hogy az afrikai, ázsiai és dél-amerikai régiókban nagyobb a nemek egyenlőtlensége is demencia terén.

A kutatók úgy vélik, pusztán az oktatással is sokat lehetne javítani a demencia arányain világszerte, szerintük komoly kihagyott lehetőség az, ha ezzel nem foglalkozunk.


A figyelmetekbe ajánljuk