nő fekete topban egy pohár vizet iszik

4 alattomos ok a dehidratáltság mögött, amelyeknek semmi köze az ivóvízhez

A dehidratáltság megelőzése nagyon fontos ahhoz, hogy a testünk egészséges maradjon. Bár a vízfogyasztás fontos része az egyenletnek, hogy elkerüljük a kiszáradást, nem ez a kirakós egyetlen eleme. Íme négy meglepő ok, amiért dehidratáltak lehetünk, és tippek, hogyan miképp előzhetjük meg!


​1. Az alvási ütemterv

Akár 6, akár 10 órát alszunk naponta, a túl- és az alulalvás egyaránt okozhat kiszáradást. A Sleep című folyóiratban közzétett 2019-es megfigyelési tanulmány szerint a vizsgált kínai és amerikai felnőttek közül azoknál, akik éjszakánként 6 órát vagy annál kevesebbet aludtak, nagyobb volt a nem megfelelő hidratáltság kockázata, mint azoknál, akik 8 órát aludtak. Az ok, amiért az elégtelen alvás dehidratációt okozhat, a természetes cirkadián jel – az úgynevezett vazopresszin – zavarával függhet össze, amely a szervezetet arra utasítja, hogy a normál alvási ciklusban tartsa meg a folyadékot.

Biztosan elegendő vizet fogyasztasz? Olvass tovább! Jelek, amik arra figyelmeztetnek, hogy több vizet kellene innod

​2. Repülés

Az utazás az egészségünk számos területét megzavarhatja, beleértve a hidratálást is. Egy 2020-as, a Nutrients című szaklapban megjelent tanulmány szerint a repülőgépek kabinjai ellenőrzött környezetek, ahol a páratartalom sokkal alacsonyabb, mint a levegőben. Ez hatással lehet a folyadék- és hidratáltsági szintre, így a repülés után dehidratáltak lehetünk. Bár a repülést olykor nem kerülhetjük el, ezért javasolt, hogy hidratáljunk repülés előtt, miközben ezt az utazás alatt is folytatjuk.

​3. Túlzott cukorfogyasztás

A túlzott cukorfogyasztás az egészség több területét is befolyásolhatja, a hidratáltságot is beleértve. A cukros üdítőitalok fogyasztásának szokása dehidratációhoz vezethet. Talán ellentmondásosnak hangzik, mivel az üdítő folyékony formában van, de a túlzott cukorfogyasztás arra késztetheti a sejteket, hogy a szervezetbe öblítsék a vizet, hogy segítsenek helyreállítani az egyensúlyt. Ez viszont gyakori vizeléshez vezethet, illetve kiszáradáshoz.

Az ezt alátámasztó kutatások még fejlődnek, és humán vizsgálatokra van szükség, de rendelkezésre állnak olyan állatkísérletek, amelyek alátámasztják ezeket az állításokat. Az American Journal of Physiology Regulatory, Integrative and Comparative Physiology című folyóiratban közzétett 2016-os tanulmány megállapította, hogy a cukros italokkal történő rehidratálás valójában rontotta az állatok dehidratációját, valamint súlyosbította a vesekárosodással járó dehidratációt. Bár az állatkísérletek nem ideálisak az eredmények emberekre való extrapolálásához, mégis betekintést nyújtanak az üdítőkkel, a hozzáadott cukorral és az emberek hidratáltságára gyakorolt lehetséges hatásukkal kapcsolatos feltételezésekbe.

Ez is érdekelhet! Ezért igyunk vizet: a kiszáradás 6 kellemetlen tünete

​4. Alkoholfogyasztás

Akárhogy is, fontos megérteni, hogy az alkoholfogyasztás komoly dehidratációhoz vezethet. A Psychopharmacology című folyóiratban megjelent 2018-as tanulmány szerint az alkohol elnyomhatja a vazopresszin nevű hormont, amely a víz megtartására hat a szervezetben.

Ha ez megtörténik, az befolyásolhatja a vizelési ingert. Ez a művelet növeli a vizelet mennyiségét, ezért többet kell mennünk. Ha iszol és részeg vagy, lehet, hogy nem vagy ráhangolódva arra, hogy sokat pisilsz, és vizet kell innod.


A figyelmetekbe ajánljuk