csillagos égbolt
Fotó: Sven Brandsma/Unsplash

70 éve eltűnt 3 csillag az égboltról, azóta sem találják őket

1952-ben a Palomar Obszervatórium munkatársai az eget kémlelve képeket készítettek. Ez így önmagában talán nem is annyira érdekfeszítő, ám az egy óra különbséggel készült felvételeket vizsgálva valami egészen különlegeset vettek észre a tudósok: három csillagnak nyoma veszett. A rejtélyt még ma sem volt képes megfejteni a tudomány.


Aznap este 8:52 körül egy fotólemez három csillag együttes fényét rögzítette. A 15-ös magnitúdójú csillagok meglehetősen fényesek voltak a képen. 21:45-kor ugyanezt az égterületet újra megörökítették a tudósok, a három csillagot azonban már nem lehetett látni, kevesebb mint egy óra alatt teljesen eltűntek – idézi a Hellomagyar a Universe Today cikkét.

Ezek a bizonyos felvételek

A csillagok természetesen veszítenek fényükből, ám ez a folyamat sokkal hosszabb ideig tart, így szinte kizárt, hogy a szóban forgó három égitest egy óra alatt teljesen kiégett volna.

Az előzetes eredmények szerint ráadásul ezek az objektumok nem lehettek 24-es magnitúdónál halványabbak. A történet hátterében egy külső tényezőnek is meg kell bújnia.

Ez is érdekelhet: Szabad szemmel is látható volt egy óriási csillag, de gyorsan eltűnt

Az egyik elmélet szerint a három helyett csak egy csillagot láttak a tudósok. A háromszorozódás oka az lehetett, hogy a közelben feltűnhetett egy csillagtömegű fekete lyuk, amely torzította a felvételeket. A gondolat fő cáfolata szerint azonban az égitestek túl közel voltak egymáshoz.

obszervat\u00f3rium

Fotó: Conner Baker/Unsplash

A rejtély kapcsán az is felmerült, hogy nem is volt az égen semmilyen csillag. A fénysebesség szabályai szerint egyes tudósok valószínűbbnek gondolják, hogy ezek inkább egy üstököszóna, az Oort-felhő részei voltak, amely a második kép készítésekor már továbbhaladt.

A legvégső és legelfogadottabb elmélet szerint az obszervatóriumtól nem messze fekvő új-mexikói sivatagi bázisokban történt kísérletek szóltak közbe.

A nukleáris robbantás okozta radioaktív por ugyanis be tudta úgy szennyezni a fotólemezeket, hogy azok egy óra múlva már ne látszódjanak a képeken.

Mindenesetre egyik sem százszázalékosan alátámasztott magyarázat, így a következő években is lázban tarthatja ez a rejtély a kétkedő csillagászokat.

A figyelmetekbe ajánljuk