boszorkányok

Minden negyedik ember hisz a boszorkányokban

A boszorkányokba és a boszorkányságba vetett hit világszerte széles skálán mozgott: Tunéziában 10-ből több mint 9 ember hitt abban, hogy az emberek természetfeletti erőkkel árthatnak, míg például Svédországban 10-ből kevesebb mint 1 ember hitt ebben.

A boszorkányokba és a boszorkányságba vetett hit világszerte széles skálán mozgott: Tunéziában 10-ből több mint 9 ember hitt abban, hogy az emberek természetfeletti erőkkel árthatnak, míg Svédországban 10-ből kevesebb mint 1 ember hitt ebben.

Ez is érdekelhet: Boszorkánynak minősülnél a 17. századi törvények alapján?

Világszerte 10 emberből több mint négy hisz a boszorkányságban – derül ki egy új felmérésből, amit a LiveScience mutatott be.

Viszont a boszorkányságban való hiedelem – vagyis az az elképzelés, hogy bizonyos emberek természetfeletti képességeket használhatnak arra, hogy kárt okozzanak másokban – nemzetenként drámai eltéréseket mutat: a svédeknek mindössze 9%-a hisz a boszorkányságban, míg Tunéziában ez a szám már 90%--os – írja a tanulmányból.

A boszorkányságba vetett hit nagyjából egyidős az emberiséggel. Szakértők szerint Anglia legrégebbi barlangrajzai például „boszorkányjelek" lehetnek, amelyeket a gonosz szellemek elűzése miatt rajzolhattak, míg Isten héber nevének legrégebbi írott előfordulása egy 3200 éves „átoktáblán" található, amely egy fogadalmat megszegő személy átkozására szolgált.

A Pew Research Center 2021-es felmérése szerint a világ legtöbb nagy vallásában – így a kereszténységben, a judaizmusban, az iszlámban és a hinduizmusban is – az átok, mint jelenség megtalálható.

Az új tanulmányban a kutatók egy nagyobb adathalmazt használtak fel, amelyet a Pew Research Center 2008 és 2017 között gyűjtött össze. Összességében 95 országban és öt kontinensen 140 ezer embernek tettek fel egy sor kérdést a mágiába vetett hitükkel kapcsolatban. A kérdések között szerepeltek az emberek által hasznát különböző átkok és varázslatok is. Hozzá kell tenni: a tanulmányban nem kérdeztek meg senkit Indiában és Kínában, ahol együttesen nagyjából 2,8 milliárd ember él.

A Pew mintája alapján a kutatók becslése szerint világszerte legalább 1 milliárd ember hisz a boszorkányságban. A nők, a városi lakosok és a fiatalabbak nagyobb valószínűséggel hittek az ilyen természetfeletti erőkben. Ugyanakkor a magasabb iskolai végzettség, a nagyobb anyagi biztonság és a kisebb háztartás jellemzően együtt járt a boszorkányságba vetett hit csökkenésével.

De ennek ellenére is: az ehhez hasonló hiedelmek megtalálhatóak voltak az emberek körében az egész iskolázottsági és társadalmi-gazdasági spektrumban.

Például a „nagyon jó" gazdasági helyzetű emberek csak 6-7%-kal kisebb valószínűséggel hittek a boszorkányságban, mint a „nagyon rossz" gazdasági helyzetűek.

És nem meglepő módon a vallásos emberek hajlamosabbak voltak hinni abban, hogy egyes emberek mágikus erőkkel rendelkeznek – derült ki a kutatásból.


A figyelmetekbe ajánljuk