bolygók egy sorban
Fotó: Shutterstock

​Ötbolygós együttállás lesz az éjszakai égbolton − itt lesz látható!

A bolygók szépen felsorakoznak, ezzel egyedi látványt nyújtva az éjszakai égbolton.


Ha a következő néhány éjszakán nagyjából arra a pontra pillantasz, ahol a Nap éppen lenyugodott a horizonton, akkor öt bolygót − a Merkúrt, a Jupitert, a Vénuszt, az Uránuszt és a Marsot − láthatod felsorakozni, közvetlenül a Hold közelében.

Ez is érdekelhet: A Jupiter, a Vénusz és a Hold együttállása lesz a napokban

Az Associate Press szerint távcsőre nincs is szükség, de azért ártani nem árt, mivel a Merkúr és az Uránusz valószínűleg egy kicsit halványabb lesz, mint fényesebb testvéreik.

A Merkúr olyan közel van a Naphoz, hogy saját fénye könnyen eltakarja, az Uránusz pedig éppen ellenkezőleg, nagyon messze van anyabolygónktól.

Ha tovább olvasnál: A Hold, a Vénusz és a Jupiter találkozik az éjszakai égbolton

bolyg\u00f3k egy sorban \u00e9s a F\u00f6ld

Fotó: Shutterstock

Várjuk meg, amíg a Nap lenyugszik, majd menjünk ki és nézzük meg távcsővel az égnek azt a fényes részét, ahol a Nap éppen lenyugodott. és a halványabb Merkúr mellett látni fogjuk a fényesebb Jupitert is

mondtaRick Fienberg, a Sky & Telescope magazin vezető szerkesztője az NPR-nek.

A bolygók a következő napokban jól láthatóak lesznek. Külön izgalmas, hogy amíg tiszta az égbolt, a Föld bármely pontjáról megtekinthetőek.

Az a szépsége ezeknek a bolygóegyüttállásoknak, hogy nem kell hozzájuk sok minden

− mondta Bill Cooke, a NASA csillagásza az AP-nek.

Forrás: Futurism

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

A figyelmetekbe ajánljuk