mogorva macska
A viselkedés és ipari közgazdaságtannal foglalkozó Eyal Winter, Andrews és Elizabeth Brunner érdekes cikket publikált a The Conversation cikkében. Véleményük szerint káros megközelítés, ha kifejezetten optimisták vagyunk és csak a boldogságunkra koncentrálunk.

Az egyik gyakori megközelítés, hogy a mentálisan egészséges emberek boldogságának fokozására összpontosítanak a szakemberek – ahelyett, hogy a szenvedő emberek lelki fájdalmát és traumáját enyhítenék.

Ezt „pozitív pszichológiának" nevezik, és az utóbbi időben nemcsak pszichológusok, hanem szociális munkások, és életvezetési tanácsadók is gyakorolják. A szerzők szerint azonban vannak bizonyítékok arra, hogy a megközelítésnek van negatív oldala is.

A pozitív pszichológusok talán leggyakoribb tanácsa az, hogy ragadjuk meg az adott napot, és éljünk a pillanatnak. Ha így teszünk, pozitívabbak leszünk, és elkerülhetjük a három leghírhedtebb érzelmi állapotot, amelyeket én RAW-érzelmeknek nevezek: sajnálkozás, harag és aggodalom.

Végső soron ez a felfogás azt javasolja, hogy kerüljük el, hogy túlságosan a múltbéli rossz dolgokra, a haragra vagy a jövővel kapcsolatos aggodalmakra koncentráljunk.

Ez ugyan könnyű feladatnak hangzik, de az emberi pszichológia evolúciósan arra van beállítva, hogy a múltban és a jövőben éljen. Más fajoknál ösztönök és reflexek segítik a túlélést, de az emberi túlélés nagyban támaszkodik a tanulásra és a tervezésre.

Nem lehet tanulni anélkül, hogy a múltban élnénk, és nem lehet tervezni anélkül, hogy a jövőben élnénk.

A megbánás például – amely valamilyen múltbéli esemény rossz emléke lehet – nélkülözhetetlen mentális mechanizmus ahhoz, hogy tanuljunk a saját hibáinkból, és elkerüljük azok megismétlését.

A jövővel kapcsolatos aggodalmak szintén nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy motiváljanak bennünket arra, hogy cselekedjünk valami olyat, ami a jelenben lehet, hogy kellemetlen, de a jövőben pozitív dolgok sülhetnek ki belőle – vagy egy nagyobb veszteségtől kímélnek meg minket.

Ha egyáltalán nem aggódnánk a jövő miatt, talán nem is tanulnánk, nem vállalnánk felelősséget az egészségünkért vagy nem raktároznánk el például élelmiszert.

A sajnálathoz és az aggodalomhoz hasonlóan a harag is instrumentális érzelem. Megvéd minket attól, hogy mások visszaéljenek velünk, és arra motiválja a körülöttünk lévő embereket, hogy tiszteletben tartsák az érdekeinket.

A kutatások még azt is kimutatták, hogy a bírósági tárgyalásokon a düh hasznos is lehet, és jobb eredményekhez vezethet.

Sőt: a különböző tanulmányok szerint a negatív hangulat általában véve is igen hasznos lehet, mivel kevésbé leszünk hiszékenyek és szkeptikusabbá tesz bennünket. A tanulmányok becslései szerint viszont a nyugati emberek 80 százaléka valójában optimista elfogultsággal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy többet tanulunk a pozitív tapasztalatokból, mint a negatívakból.

Ez a szerzők szerint szerint rosszul átgondolt döntésekhez is vezethet.

Tényleg szükségünk van a túlzott optimizmusra?

A túlzott optimizmus a túlzott magabiztossággal függ össze – azzal a meggyőződéssel, hogy általában véve jobbak vagyunk másoknál a legtöbb dologban.

A túlzott magabiztosság problémává válhat a kapcsolatokban is, ahol egy kis alázat megmentheti a helyzetet. Azt is eredményezheti, hogy nem készülünk fel megfelelően egy nehéz feladatra – és másokat hibáztatunk, ha végül kudarcot vallunk.

A védekező pesszimizmus ezzel szemben segíthet a felkészülésben, különösen a szorongó embereknek, akik pánik helyett viszonylag alacsonyra teszik a lécet, így könnyebben, nyugodtabban vehetik az akadályokat.

A pozitív pszichológia nyomot hagyott a nemzeti és nemzetközi szintű politikai döntéshozatalban is. A közgazdászok régóta vitatkoznak arról, hogy egy ország jólétét kizárólag a növekedéssel és a GDP-vel kell-e mérni, vagy a jólét általánosabb megközelítését kell-e alkalmazni.

Ez ahhoz a félrevezető feltételezéshez vezetett, hogy a boldogságot úgy lehet mérni, hogy egyszerűen megkérdezzük az embereket, hogy boldogok-e vagy sem. Így épül fel az ENSZ boldogságindexe, amely az országok boldogságszintje alapján nevetséges rangsort állít fel az országok között – állítják a kutatók.

A szerzők szerint a boldogságról szóló kérdőívek ugyan mérnek valamit, de nem csak a boldogságot önmagában, hanem az emberek hajlandósága arra, hogy beismerjék, hogy az élet gyakran nehéz – vagy előjön az a hajlamuk, hogy arrogánsan dicsekedjenek azzal, hogy mindig jobban teljesítenek a többeknél, boldogságban is.

Eyal Winter, Andrews és Elizabeth Brunner szerint, ha arra utasítunk valakit, hogy legyen boldog, az nem sokban különbözik attól, mintha arra kérnénk, hogy ne gondoljon a rózsaszín elefántra – mindkét esetben az elméje könnyen az ellenkező irányba mehet.

Az előbbi esetben a boldogságra vonatkozó cél teljesítésének elmaradása jelentős frusztrációt és önvádat okoz.

Az élet célja nem az, hogy boldogok legyünk. Hanem az, hogy hasznos legyél, hogy becsületes legyél, hogy együttérző legyél, hogy legyen valami jelentősége annak, hogy éltél és jól éltél

– idézik a szerzők a cikk végén az amerikai filozófust, Ralph Waldo Emersont.

(The Conversation)


A figyelmetekbe ajánljuk