Az emberi kitartás lenyűgöző teljesítménye alatt szinte semmilyen kapcsolata nem volt a külvilággal. 500 napon át dokumentálta tapasztalatait, hogy segítsen a tudósoknak megérteni a szélsőséges elszigeteltség hatásait – írja a Science Alert.
Az egyik első dolog, amire rájött, amikor kijött a barlangból, az volt, hogy az idő mennyire képlékeny, amit inkább a személyiségjegyeink és a körülöttünk lévő emberek alakítanak.
Ez is érdekelhet: Megtalálták a világ legrégebbi barlangfestményét
Amikor újságíróknak beszélt az élményeiről, Flamini elmondta, hogy gyorsan elvesztette az időérzékét. Az időveszteség olyan mélyreható volt, hogy amikor a mentőcsapat elment érte, hogy visszahozzák, meglepődött, hogy lejárt az ideje. Ugyanis azt hitte, hogy csak 160-170 napot töltött a mélységben.
Miért vesztette el az időérzékét?
Tetteink, érzelmeink és a környezetünkben bekövetkező változások erőteljes hatással lehetnek arra, ahogyan elménk feldolgozza az időt. A legtöbb ember számára a Nap felkelése és lenyugvása jelzi a napok haladását, a munka és a társadalmi rutin pedig az órák múlását. Egy földalatti barlangban, a sötétben, mások társasága nélkül az idő múlásának számos jele eltűnik.
Így Flamini jobban rászorult a pszichológiai folyamatokra, hogy nyomon kövesse az időt.
Az idő múlását többek között az emlékezet segítségével követjük nyomon. Ha nem tudjuk, hogy mennyi ideje csináltunk valamit, akkor az esemény során kialakult emlékek számát használjuk az eltelt idő indexeként. Minél több emléket alakítunk ki egy esemény vagy korszak során, annál hosszabbnak érzékeljük az adott eseményt vagy korszakot.
Flamini az időt olvasással, tornával és kötögetéssel töltötte. Emellett két kamerájával is foglalkozott, amelyekkel egy készülő dokumentumfilmhez rögzítette élményeit. Mivel elszakadt a külvilágtól, egyáltalán nem volt tudatában az elmúlt 500 nap főbb híreinek, köztük az ukrajnai orosz inváziónak vagy éppenséggel II. Erzsébet királynő halálának.
Még mindig ott ragadtam 2021. november 21-én. Semmit sem tudok a világról
– mondta a barlangból való kilépése után.
Kapott egy pánikgombot arra az esetre, ha a teljesítmény túlságosan megterhelővé válna, vagy ha valami rosszul menne. Flamini azonban elmondta, hogy soha nem volt kísértésbe esve, hogy segítséget hívjon, és soha nem gondolt arra, hogy elhagyja a barlangot.
Elit extrém sportolónak nevezi magát, aki a jelek szerint csak a kihívás izgalmáért vállalkozott erre az élményre, bár erőfeszítéseit szakértőkből és tudósokból álló csapat szorosan figyelemmel kísérte. Azért tanulmányozták őt, hogy kiderítsék, hogyan hat a társadalmi elszigeteltség és a dezorientáltság az ember időérzékelésére és alvási szokásaira.
2021-ben egy másik, 15 fős csapat mindössze 50 napot töltött egy barlangban. A cél akkor is az volt, hogy lássák, milyen hatással van a testükre és az elméjükre az extrém elszigeteltség és a külső időérzékelés hiánya. A napfénytől és az óráktól teljesen elzárt csoportnak a cirkadián ritmusukra – vagyis a testük órájára – kellett hagyatkoznia, hogy eldöntsék, mikor esznek és alszanak. Eközben a tudósok figyelték testhőmérsékletüket, alvási szokásaikat, társas interakcióikat, valamint az új környezetükre adott viselkedési és kognitív reakcióikat.
Flamini vállalkozása még ennél a viszonylag enyhe kísérletnél is szélsőségesebb volt, így a tudósok kétségkívül szívesen vizsgálják majd testét és elméjét, hogy kiderítsék, milyen hatással volt rá ez az intenzív helyzet.
