Antarktisz
Shutterstock

Soha nem volt még ilyen kevés jég az Antarktiszon, a kutatók is csak vakarják a fejüket

Már februárban jelentették, hogy rekordalacsony szintre süllyedt az Antarktisz körüli tengeri jég felülete, a tudósok akkor arra számítottak, hogy a jég kiterjedése tovább csökken majd a nyári olvadási szezon végéig. Így is lett.


Az új mérések szerint júniusban, a „téli növekedési fázis" idején az Antarktisz körül úszó tengeri jég még mindig küzdött a visszaálással, írja a ScienceAlert. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal szerint a déli óceánok jégborítása jóval kisebb területű, mint amilyennek lennie kellene.

A 2010 előtti téli tengeri jég kiterjedéséhez képest az óceánból most mintegy 2,6 millió négyzetkilométernyi jég hiányzik, ami nagyjából ötször akkora terület, mint mondjuk Franciaország. Az elemzésből az is kiderült, hogy az új szélsőérték felülmúlja a 2016-ban, 2017-ben és 2022-ben elért korábbi rekordalacsony értékeket.

A tengeri jégtakaró idősorai az év egészére vonatkozóan 1979-től 2023-ig

NOAA Climate.gov/NSIDC)

Edward Doddridge oceanográfus szerint a legnagyobb valószínűséggel az éghajlati válság a felelős, bár az még mindig nem világos, hogy az éghajlatváltozás hogyan eredményezhet ilyen szélsőséges tengeri jégolvadást – mondta.

A szakértők szerint az Antarktisz jege évek óta olyan szinten olvad, amit még az éghajlati modellek sem jeleztek előre. Az eltérés jól példázza, hogy a tudósok még mindig nem ismerik részletesen, hogy a déli félteke óceánja, jege és légköre pontosan hogyan is lép kölcsönhatásba egymással.

Még nem tudjuk, hogy mekkora szerepet játszik az ember által okozott klímaváltozás a jelenlegi antarktiszi tengeri jég anomáliában. Minden sarkkutató azon dolgozik most, hogy ezt a kérdést megoldja

– mondta az eredményekről Qubitnek Zachary Labe, a Princeton Egyetem és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) éghajlatkutatója

A figyelmetekbe ajánljuk