Stranger Things

Ezt maga a Netflix vezére lengette be, aki szeretné kiterjeszteni a sorozatot több sorozatra.


Egy ideje már pletykálják, hogy a Stranger Things hamarosan egy több sorozatot is magába foglaló franchise lehet. A népszerűsége indokolja, a Netflix pedig miért ne próbálna meg lehúzni minél több bőrt a legnagyobb sikeréről? Most maga a cég feje, Ted Sarandos is megerősítette, hogy valóban vannak ilyen tervek, még ha alapvetően nem is ez lenne a cég fő modelje.

Mint mondta, a Netflixnek sokkal inkább újabb és újabb nagy dobásokra, mint inkább franchise-okra van szüksége, de hozzátette, akadnak azért olyan sorozatok, amiket kiterjesztenének. Ilyen például a Stranger Things, tette gyorsan hozzá, ami szerinte egy születőben levő franchise, ezért természetesen testvérsorozatokban is gondolkodnak.

Na de miről szólhatnak ezek? Az egyik, amit régóta pletykálnak, az Elevenről szólnak, ezt pedig alátámasztja Millie Bobby Brown sok projektre szóló óriási Netflix-sorozata, az egyik projektje például ez lehet. De persze kiterjeszthetik a koncepciót más városokra, más környezetre.

Shawn Levy vezető producer korábbi szavai mindkettőre utalnak, aki azt mondta, a nézők igénylik, hogy kiterjesszék a sorozat karaktereit és mitológiát is spinoffokra. Szóval több testvérsorozatot is kaphatunk, ahogy mondjuk a Vaják esetében. Addig is jövőre jön a negyedik évad.

(Forrás: Collider)

A figyelmetekbe ajánljuk