Robert Englund freddy krueger késes kesztyű kellék szemüveg fekete felső ruha

A Netflix sikersorozatának készítői újabb infómorzsával örvendeztették meg a rajongókat: az októberi második teaser után közzétették a szereplőgárdáról készült fotókat.


A Duffer testvérek októberben a Twitteren és Instagramon is bejelentették: a karantén-helyzet után visszatérhettek Hawkinsba, valamint Tótágasba is. A hónapban megjelent az új évad legfrissebb előzetese, megtudhattuk az első rész címét, valamint egy, a sorozatban helyet kapó falióráról készült képet is közzétettek a készítők, illetve néhány homályos utalást arra nézve, hogy a fotó többet árul el, mint elsőre gondolnánk.

Több találgatás is napvilágot látott, köztük, hogy az óra előtt megjelenített csapó eszközre felírt 8.19 és 79-es számok a két szovjet asztronauta, Vladimir Lyakhov és Valery Ryumin 1979. augusztus 19-ei hazatérésére utal. Ebben talán ráció is lehet, hiszen a harmadik évad végén Oroszországban próbáltak kaput nyitni Tótágasba, illetve a 4. évad eddigi előzetesei szerint a feltámadt Jim Hopper is valahol Oroszországban lehet.

Két nappal ezelőtt az eddigi információkat az új szereplőgárda tagjainak nyilvánosságra hozatalával egészítette ki a Netflix. Megtudhattuk, hogy összesen nyolc új karakter csatlakozik a sorozathoz, köztük Robert Englund, a Rémálom az Elm utcában horrorsorozat főgonoszának, Freddy Kruegernek a megformálója.

A fotója alatti leírás szerint ezúttal is hátborzongató szerepet kapott a színész, aki egy zavart, az '50-es évek óta elmegyógyintézetben lévő brutális gyilkos, Victor Creel karakterét alakítja majd. Rajta kívül találkozhatunk a Trónok harca karakterét, Jaqen H'ghartot életre keltő Tom Wlaschihattal, valamint a Harry Potter: A halál ereklyéiben a fiatal Grindelwaldot alakító Jamie Campbell Bowerrel.

A rendezőpáros egyelőre csak annyit árult el, hogy a negyedik évad többek között Hopper feltámadására fókuszál majd, az első rész címe (The Hellfire Club) pedig egy olyan titkos társaságra utal, amelynek tagjai főleg a brit és ír felsőosztályból kerültek ki. Mivel a korlátozások miatt a készítőknek bőven volt idejük csűrni-csavarni a forgatókönyvön, a Netflix szerint ez lesz a sorozat eddigi legjobb évada.

via ContextUs

A figyelmetekbe ajánljuk