Sorozat készül a Mr. és Mrs. Smith-ből

A széria alapjául szolgáló film forgatásán jött össze Angelina Jolie és Brad Pitt, mely egyúttal utóbbi, Jennifer Anistonnal kötött házasságának végét is jelentette.


Az Amazonra készülő feldolgozás főszereplői azonban nem a két Oscar-díjas színész, hanem Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover főszereplésével készül majd. A két művészt szerepelt már együtt a mozivásznon, a 2018-as Solo: Egy Star Wars-történetben ugyanis mindketten játszottak – derül ki a Hollywood Reporter beszámolójából. A Mr. és Mrs. Smith sorozatadaptációja várhatóan 2022-ben lesz elérhető a streaming szolgáltató kínálatában.

\u200bPhoebe Waller-Bridge \u00e9s Donald Glover

Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover 2019-es BAFTA-gálán.

Getty Images

Phoebe Waller-Bridge Fleabag című sorozatával íróként és főszereplőként is többszörösen díjazott alkotó, Donald Glover pedig az Atlantával ért el hasonló sikereket, szintén íróként és színészként is az utóbbi években.

Az eredeti Mr. és Mrs. Smith amerikai akcióvígjáték 2005-ben került a mozikba és 487 millió dolláros bevételt csinált, de leginkább arról híres, hogy ennek a forgatásán jött össze Angelina Jolie és Brad Pitt, akik ezután tizenkét évig voltak együtt és hat gyereket neveltek közösen. Az utóbbi években azonban nagyon csúnya körülmények között ők is elváltak.

A figyelmetekbe ajánljuk