Jön a Sonic, a sündisznó folytatása

Méghozzá sokkal előbb, mint az gondolnád. Fogalmazzuk úgy, hogy nem láttuk jönni.


Fura ezt leírni, hogy a Sonic, a sündisznó volt a tavalyi év harmadik legtöbb bevételt termelő mozifilmje. Ezt persze annak köszönheti főleg, hogy a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag elmaradt 2020-ban minden nagyobb film, ugyanakkor 85 milliós büdzsét és az első előzetesére adott reakciókat figyelembe véve meglepően jól teljesített, több, mint 300 milliós bevételt termelve.

Gyors összehasonlításként egy normális évben a toplistás filmek többnyire egy milliárd körül szoktak termelni, szóval a dobogóját nem teszi ez kevésbé komikussá, viszont a számok alapján várható volt, hogy jön a folytatás. Azt viszont egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy ennyire gyorsan.

A stúdió ugyanis már ki is dobott egy rövid kedvcsinálót, amiből kiderül, hogy a folytatás 2022 április 8-án kerül a mozikba a tervek szerint, picit több, mint egy év múlva. Egyébként a címben feltűnhet a két farok, ami az első végén váratlanul felbukkanó Tailsre utal, aki várhatóan fontos szereplő lesz a második részben.


A figyelmetekbe ajánljuk