ember átugrik két szikla között

A sikerben nagyobb szerepe van a szerencsének, mint gondolnád

A tudománynak külön kifejezése is van arra a jelenségre, amikor az emberek alábecsülik a szerencsefaktort a sikerükben.



Veritasium egy tudományos YouTube tartalomgyártó, aki legutóbbi videójában arra kereste a választ, hogy mekkora szerepe van a szerencsének a sikerben. A kutatások alapján pedig igencsak magas. Egy felmérés szerint például négyszer akkora százalékban lesz elit hokijátékos abból, aki az év első negyedében születik, mint abból, aki az év negyedik negyedében. Erre a magyarázat az, hogy aki hamarabb születik, előnye van a növésben, ráadásul ez az előny a gyakorlatban és a tapasztalatban is előjön.

A gyakorlatban minél kevesebb hely van egy pozícióra és minél többen jelentkeznek, annál nagyobb szerepet kap a végeredményben a szerencse. Ugyanakkor a legtöbb ember hajlamos az egocentrikus elfogultság hibájába esni. Ezt a kifejezést arra szokták alkalmazni, amikor valaki azt gondolja, hogy ő dolgozott és egyben ő is hibázott a legtöbbet. A legtöbben pedig így vagyunk ezzel, pusztán azért, mert a saját perspektívánk rabjai vagyunk.

profi hokijátékosok születési ideje

YouTube/Veritasium

Persze ennek megvannak az előnyei is. Veritasium a saját példáján keresztül érzékelteti, hogy muszáj egyfajta illúzióban élnünk, amiben a saját sikerünk kovácsai vagyunk, hisz produktívabbak leszünk tőle. Elvégre ha tisztában vagyunk, hogy gyakran mennyire az irányításunkon kívül esik a sikerünk, kevésbé vagyunk motiváltak és hamarabb feladjuk, mintha makacsul hisszük, hogy csak rajtunk múlik minden. De persze ennek vannak igen komoly hátrányai is.

mennyit adományoztak azok, akik a sikereiket sorolták vs. azok, akik a sikerük okait

YouTube/Veritasium

Említ egy kísérletet, amiben egy csoport fel kellett, hogy sorolja a sikereit, a másik pedig a külső faktorokat, amik közrejátszhattak a sikereikben. Ezután kaptak a résztvevők 1 dollárt, amit felajánlhattak jótékonyságra. Az eredmények alapján azok, akik a sikereiket sorolták fel, 25 százalékkal kevesebbet adományoztak, mint akik a külső hatásokat a sikerben. Ha cégvezetőkre és politikusokra gondolunk, valamennyire választ is kaphatunk számtalan problémára az eredményből következtetve.

Mivel a legsikeresebb emberek gyakran keményen dolgoztak és sikeresek, kialakul bennük az a fajta elfogultság, hogy a világ igazságos, nekik összejött, a többiek viszont nem annyira szorgalmasak vagy tehetségesek, mint ők. Csakhogy ők csak a saját perspektívájukat látják, azt nem, mennyi ember dolgozott ugyanolyan keményen, vagy éppen keményebben, ergo nem tudják felmérni pontosan, mekkora szerepe is van a szerencsének abban, ahol tartanak. Éppen ezért a legsikeresebb emberek gyakran kevésbé nagylelkűek.

A figyelmetekbe ajánljuk