Professzionális alapozás? Így csináld!
A tökéletes alapozó kiválasztása nem egyszerű feladat. Mivel vigyük fel? És hogyan marad a helyén nap végéig? Ezekre a kérdésekre kerestük most a választ.


Tökéletes szín

Ahogy azt már több cikkünkben is hangsúlyoztuk – például itt és itt – fontos, hogy ismerjük saját arcunkat. Az európai emberek általában rózsás vagy sárgás tónusú́ bőrtípussal rendelkeznek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ilyen színben pompázik arcunk, csupán csak azt, hogy ilyen a bőrünk beütése. Ezt legegyszerűbb alkarunk alapos vizsgálatával tudjuk megállapítani. És hogy miért pont ez a végtagunk és nem arcunk? A válasz nagyon egyszerű: utóbbi hajlamos a kipirosodásra, így soha nem az lesz a mérvadó́. Ha megvan, melyik csoportba tartozunk akkor már csak a megfelelő̋ színmélységet kell eltalálnunk. Ne kenegessük a homlokon, kézen és egyéb helyeken az alapozót! A megfelelő árnyalatot az álvonalunknál fogjuk megtalálni. Ha ez nem üt el az alatta és felette lévő̋ bőrfelülettől, akkor nyert ügyünk van. Fontos! A bőr színmélysége változik, tehát sötétedik és világosodik, ezért szakemberként mindig azt javaslom, hogy legyen egy ehhez mérten világosabb és sötétebb árnyalatú́ alapozónk is, lehetőleg ugyanabból a márkából választva. Nappalra mindig fényvédős alapozott alkalmazzunk.

Milyen eszközzel tegyük tartóssá?

Ne a kezünkkel. Egyszerűen felmelegíti az alapozó́ állagát, így a végeredmény foltos lesz. A szivacs, vagyis beauty blender pedig eszi az anyagot. Nem mellesleg pedig a baktériumok kedvenc helye lesz. Pontosan ezért mindig egy szilikonszálas ecsetet használjunk. Ebből kétfelé is létezik: kabouki (kerek), krém (lapos). Hogy melyik mellett döntünk? Szinte kizárólag tőlünk függ, mindenkinek mások a prioritásai ugyanis. Fontos azonban, hogy mindig fentről lefelé alapozzunk, az arcunkon lévő̋ szőrszálak miatt. Tehát a homloknál kezdjük, álvonalnál fejezzük be. A nyakunkat pedig felejtsük el, normál esetben ugyanis azt nem alapozzuk.

Így tegyük tartóssá!

Mint minden krémes anyag, így az alapozó sem fix önmagában, púderezni kell. Nem csak azért, hogy ne csillogjon, sokkal inkább azért, hogy ne mozduljon el. A púdert ráadásul érdemes napközben magunknál tartani, főleg a t-zóna kifénylése miatt.

Érdemes megjegyezni, hogy nem feltétlenül a bőrhibák miatt alapozunk. Az alapozó nem csak szépít, de egyfajta mechanikai védelmet is nyújt számunkra az olyan külső behatásoktól, mint a napfény és szennyezett levegő.

Szerző: Vörös Eduard, sminkmester

A szerző, Vörös Eduard

Fotó: Paprika Chrisztian

A figyelmetekbe ajánljuk