Whiskyt öntenek egy pohárba.

Közel 70 millió értékben loptak el whiskyket egy skóciai lepárlóból

A hétvégén tolvajok törtek be a Glenfarclas nevű skót szeszfőzde vendéglátóhelyére, és 20 palack ritka whiskyvel távoztak – közölte a skót rendőrség. A zsákmányuk értéke több mint 184 ezer dollárra (68 millió forint) rúg.


A feltételezések szerint vasárnap kora reggel két férfi tört be a Glenfarclas látogatóközpontjába, Speyside-ban. A BBC szerint a tolvajok mindössze négy percig tartózkodtak az épületben, de ez az idő bőven elég volt ahhoz, hogy ellopják a márka legértékesebb palackjait, köztük a Family Casks-sorozat kiadványait és egy 60 éves single maltot.

Nyilvánvalóan pontosan tudták, hogy mit keresnek. Egyenesen a legdrágább whiskyjeinket tároló szekrényünk felé vették az irányt. Az egész jelenet körülbelül négy percig tartott

– mondta Callum Fraser, a lepárlóüzem termelési vezetője.

A Family Casks a Glenfarclas legjobb gyűjteménye, amelyben minden évjáratból vannak üvegek 1954-ig visszamenőleg – írja a The Spirits Business. A lepárló 60 éves single-maltja eközben az egyik legdrágább speyside-i whisky, rendszeresen több mint 22 000 dollárt (8,1 millió forint) adnak egy palackért.

Lehet, hogy a betörés csak most történt, de úgy tűnik, hogy a rendőrség már kizárta a lehetséges gyanúsítottak egyik kategóriáját. Egy sajtóközleményben a hatóságok azt sugallták, hogy nem hiszik, hogy a helyi lakosoknak köze lenne a rabláshoz:

Két férfit keresünk a betöréssel kapcsolatban. Úgy véljük, hogy a férfiak a környékre utaztak, és arra kérjük a hoteltulajdonosokat, a panziók és az Airbnb-helyiségek üzemeltetőit, hogy jelentkezzenek, ha gyanúsnak találnak valakit.

A Glenfarclas nem az egyetlen Speyside-i szeszfőzde, amelynek az elmúlt hónapokban rablókkal kellett megküzdenie. Januárban az Aberlour Distillery bejelentette, hogy tolvajok törtek be a látogatóközpontjába, miközben a lepárló az ünnepek miatt zárva volt.

Forrás: Robb Report


A figyelmetekbe ajánljuk