Egy SpaceX-rakéta felszáll.

A világ első privát űrturistája a feleségét is magával viszi a következő expedícióra

A világ első privát űrturistája visszatért, és ezúttal feleségével együtt utazik a Hold felé – méghozzá egy SpaceX-űrhajó fedélzetén.


Az Ars Technicának adott közös interjúban Dennis Tito milliárdos – a Jet Propulsion Lab egykori tudósa, aki 2001-ben befektetési bankárrá vált, és aki az első privát utat vásárolta a Nemzetközi Űrállomásra egy orosz Szojuz rakéta fedélzetén – azt mondta, hogy nem gondolta, hogy valaha is lesz még esélye visszatérni az űrbe, vagy elérni végső álmát, a Holdra szállást.

Miután azonban tavaly a feleségével, Akiko Titóval meglátogatta a SpaceX központját, alaposan megváltozott a véleménye. A túra után a pár egy lehetséges holdutazásról kezdett el beszélgetni.

Egymásra néztünk és rögtön tudtuk

– mondta a New York-i születésű milliárdos.

A házaspár a napokban jelentette be a SpaceX-en keresztül, hogy megvásároltak két helyet a Starship egyik tervezett holdkörüli repülésén, amelyet még ebben az évtizedben terveznek elindítani. Ez azt jelenti, hogy Akiko lesz az első nő, aki a Starship egyik űrhajóján fog repülni.

Mint az Ars megjegyzi, Titóék utazása attól függ, hogy a SpaceX továbbfejleszti-e a Starship képességeit, mivel a cég arra készül, hogy valamikor a közeljövőben végrehajtja a szupernehéz hordozórakéta első orbitális tesztrepüléseit.

A milliárdos bankár 82 évesen némileg megnövekedett komplikációk kockázatának van kitéve a várakozás során, bár mint a jelentés megjegyzi, a Star Trek-ikon William Shatner 90 éves volt, amikor a Blue Originnel az űr peremére repült.

A SpaceX azt mondta, hogy a Starship legalább 2025-ig nem fog készen állni a legénységgel végrehajtott holdkörüli repülésekre, de a milliárdos nem bánja a várakozást.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk