Egy asztronauta az űrben.

Bajban az űrturizmus? Rendkívül szigorú szabályokat hozott a NASA az űrutazássokkal kapcsolatban

A NASA mostantól megköveteli, hogy a civileket egy korábbi NASA-asztronauta kísérje, amikor magánúton közelítik meg a Nemzetközi Űrállomást.


Az űrügynökség augusztus 1-jén csendben jelentette be a szabálymódosítást, miután az Axiom Space magánűrhajózási vállalat áprilisban először utazott az űrállomásra. A küldetés során Michael López-Alegría volt NASA-űrhajós vezette a háromfős civil legénységet.

A NASA szerint a cél az, hogy kapcsolatot biztosítsanak az ISS állandó expedíciós legénysége és a magánasztronauták között, emellett fontos céljuk, hogy csökkentsék az ISS működésére és a magánűrhajós küldetések biztonságára vonatkozó kockázatokat.

Amint arról a SpaceNews beszámol, a szabályváltozás híre kevesebb mint hat hónappal azután érkezett, hogy Michael Suffredini, az Axiom elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a cég negyedik küldetése során várhatóan már négy fizető ügyfelet tudnak az ISS-re repíteni az eddigi három helyett.

Az Axiom második küldetését azonban szintén egy volt NASA-űrhajós vezeti majd, amely várhatóan jövő év elején indul útnak.

A SpaceNews szerint a szabályváltozás jelentősen megváltoztathatja az Axiom nyereségességét a jövőben, de a vállalat nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a jelenlegi három civilt szállító küldetésük profitábilis-e.

Az új szabályváltozással együtt a NASA azt is bejelentette, hogy a magánűrhajós küldetéseknek egy teljes évre előre be kell nyújtaniuk kutatási terveiket az ISS Nemzeti Laboratóriumának.

Ez a változás, ahogy a SpaceNews megjegyzi, egyértelmű válasz a cég elsietett első küldetésére. A küldetést követő májusi konferencián López-Alegría parancsnok elismerte, hogy az utazás „időbeosztása nagyon agresszív", tempója pedig „frenetikus" volt.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk