Elon Musk parfümárus lett: 24 óra alatt több millió dollárt keresett az új illatának köszönhetően
Elon Musk azt akarja, hogy lehessen ezzel a kriptóval fizetni a Mekiben
Elon Musk azt akarja, hogy lehessen ezzel a kriptóval fizetni a Mekiben

Elon Musk parfümárus lett: 24 óra alatt több millió dollárt keresett az új illatának köszönhetően

Elon Musk úgy döntött, hogy nemcsak az autók, hanem a kozmetikumok világát is meghódítaná.


A hét elején Musk piacra dobta a Burnt Hair (leégett haj) nevű új parfümét, amelynek illata a Vanity Fair szerint „a visszataszító vágy esszenciája". Musk a szerinte „legfinomabb illatot a világon" 100 dollárért árulja, és 2023-ban kerül a boltokba. Annak ellenére, hogy sokáig kell várni egy szippantásra, a vállalkozó azt mondja, hogy az első 24 óra alatt 20 000 üveggel adtak el az új illatból.

A Twitteren így írt az új termékről:

Kérem, vegyék meg a parfümömet, hogy megvásárolhassam a Twittert.

Úgy tűnik, a közel 109 milliós követőtáborának egy része meghallgatta a kérését, és a projekt sikere okán Musk megváltoztatta Twitter-bióját „Parfümárusra”.

Nem ez az első alkalom, hogy Musk tőle teljesen idegennek tűnő piacokra merészkedett. 2020 júliusában egy rövidnadrágot reklámozott a Twitteren. Akkoriban így jelentette be a a projektet:

A Tesla mesés rövidnadrágokat fog készíteni ragyogó vörös szaténból, arany szegéllyel.

Ez egy komoly elmozdulás volt a vállalat elektromos járműveitől. De amikor a rövidnadrágok 69,42 dollárért (mai árfolyamon kb. 30.000 forint) forgalomba kerültek, percek alatt elfogytak, és még a Tesla weboldalát is a feje tetejére állították.

És persze ott volt még a Tesla Tequila is, amit szintén azonnal elkapkodtak, és amelyet most a másodlagos piacon 2000 dollár (859 ezer forint) fölötti áron lehet megtalálni.

Forrás: Robb Report


A figyelmetekbe ajánljuk