budapest lakás
Shutterstock

Rekordot döntött a budapesti lakások négyzetméterára

2022 negyedik negyedévében elérte az 1 millió 554 ezer forintot a fővárosban az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára, azonban lassul a növekedés üteme.

Az előző év azonos időszakához képest ez 26,5 százalékos növekedést jelent, 2022 harmadik negyedévéhez képest viszont mindössze 3,5 százalékkal emelkedtek a fővárosi árak, írja az Otthon Centrum a közleményében.

Vidéken is hasonló a helyzet: Egekben a vidéki lakásárak is, de a jövő év a vevők számára kedvezhet

Mindez azt jelzi, hogy a növekedés üteme lassult az utóbbi hónapokban mondta Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A városrészek között jelentős árkülönbséget mért az ingatlanközvetítő hálózat, 948 000 és közel 2,9 millió forint között váltakoztak kerületenként az átlagos kínálati négyzetméterárak.

A legdrágább kerületek sorrendjében az V. kerület vezet 2,895 millió forintos fajlagos árral, a második helyen a II. kerület áll 2,71 millió forinttal, harmadik a sorban 2,63 millió forinttal az I. kerület. A többi budai és belvárosi kerületben 1,5 millió forint körül alakult az újépítésű lakások négyzetméterára, míg a külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben 1 millió forint körüli négyzetméterárak a jellemzőek.

A legolcsóbb továbbra is a XXIII. kerület átlagosan 948 ezer forinttal.

Tavaly a negyedik negyedévben Budapesten 346 új építésű lakásberuházás volt folyamatban, ezekben 27 900 lakás épül.

72 projekttel, valamint 8900 lakással a legtöbb beruházás és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül, amely évek óta stabilan tartja magát az első helyen. A második helyen a XI. kerület áll 43 beruházással és 5600 épülő lakással. A legkevesebb projekt és lakás az V. kerületben épül, ahol mindössze egy projektben kínálnak lakásokat.


A figyelmetekbe ajánljuk