Sopron városképe
Fotó: Shutterstock

​Egekben a vidéki lakásárak is, de a jövő év a vevők számára kedvezhet

Még az év végén is drágultak az újépítésű vidéki lakások, és már öt megyeszékhelyen is átlépte a négyzetméterenkénti átlagár a bűvös határt.


Az összesített eredmények alapján a drágulás a vidéki városokban döntött csak igazán csúcsot, a fővároson és a Balaton-parti településeken kívül ilyen magas árakkal még sosem kínáltak ingatlanokat. Az országos összesítés szerint a megyei jogú városokban átlagosan 900 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért, azaz csaknem 25 százalékkal többet, mint egy éve.

Hasonló témában: Ha külföldről dolgoznál: ezekben az országokban a legolcsóbb egy albérlet

Az egymillió forintos határt elsőként Sopron lépte át még 2022 elején, és ma már az 1,1 millió forintot közelíti a városban egy négyzetméter. Ezt a szintet még Debrecen, Érd, Győr és Szeged ütötték meg. Hódmezővásárhelyen félmillió forint alatt maradt az átlagos ár, de szűkös maradt a kínálat is. Az eddig második legolcsóbbnak számító város, Békéscsaba viszont már 580 ezer forintos négyzetméterárnál tart.

h\u00e1zacsk\u00e1s kulcscsom\u00f3 \u00e9s kulcs egy z\u00e1rban

Fotó: Shutterstock

Budapesten idén decemberben 18, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 22, a kisebb városokban 31 százalékos, a községekben pedig 13 százalékkal voltak magasabbak az átlagos négyzetméterárak, mint egy évvel korábban. A kereslet viszont több mint 30 százalékkal esett vissza az éves összevetés alapján.

Ha tovább olvasnál: Ilyen hatással volt a koronavírus-járvány a budapesti lakáspiacra

A fizetőképesség csökkenése és az elszálló hitelek miatt érezhetően csökkent a piaci lendület az év közben: az árak főként az év elején változtak gyorsan, a harmadik negyedévre már 4,5 százalékra mérséklődött a drágulás, és ősz eleje óta az árak lényegében stagnálnak.

Ennek köszönhetően a következő időszakban várhatóan a vevők alkupozíciója fog javulni, ehhez pedig alkalmazkodniuk kell az eladóknak is.

Az építkezési kedv is jelentősen visszaesett, az új építési projektek száma 31 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A negyedik negyedévben belföldön összesen 389 lakás épül a megyeszékhelyeken, ebből 184 lakást kezdtek már el értékesíteni.

A mostani kilátások alapján 2023-ban 10-15 százalékkal kevesebb adásvételre kerülhet sor az idei évhez képest, ami miatt további drágulás nem valószínűsíthető. Település- és lakástípustól függően több helyen is árcsökkenés várható, és lesznek olyan régiók, ahol az árak stagnálására lehet számítani − azaz komolyabb drágulás a teljes piacon nem valószínű a jelenlegi környezetben. Ez pedig a piacon maradó vevők számára lehet kedvező, mert nekik sokkal jobb lesz az alkupozíciójuk a vásárlás során.

− foglalta össze a helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Forrás: Roadster, Hello Vidék


A figyelmetekbe ajánljuk