kalauzok beszélgetnek
Matt Hind/ Belmondo

Meghosszabbították az Orient Expressz menetrendjét karácsonyig, Budapestet is érinteni fogja

Ez az első alkalom, hogy decemberben is közlekedik Európa egyik leghíresebb járata.

Már augusztusban beszámoltunk róla, hogy Európa híres luxusvonatán, a Velence–Simplon–Orient Expressz fedélzetén a kabinok egy új osztályát mutatták be.

Akkor viszont még arról volt szó, hogy a vonat szezonja márciustól novemberig tart, azonban idén először meghosszabbították a történelmi vonatút menetrendjét egészen decemberig. Ez egyben azt is jelenti, hogy karácsonykor is járni fog Európa talán leghíresebb vonata.

Martin Scott Powell/ Belmondo

Az Expressz meghosszabbított menetrendje tíz különböző útvonalat foglal magában, amelyek között olyan úti célok szerepelnek, mint Párizs, Bécs, Amszterdam, Velence, Firenze, Prága és nem mellesleg: Budapest. Minden útvonal egy éjszakás utazás, a vendégek közvetlenül vacsora előtt szállnak fel, majd négyfogásos vacsorát és vacsora utáni italokat fogyaszthatnak, majd a vonat valamelyik pazar lakosztályának egyikében tölthetik az éjszakát – írja a TimeOut

Martin Scott Powell/ Belmondo

A karácsonyhoz legközelebbi utazás december 20-án indul Párizsból Veronába és Velencébe. De Párizsból Bécsbe és vissza is indulnak utak december 17-én és 18-án.

Martin Scott Powell/ Belmondo

Ha nem lenne elég , hogy Európa legszebb karácsonyi vásárait bejárhatjuk, jöjjön néhány csábító részlet vonatról: a Belmond luxusszállodai cég által üzemeltetett Velence–Simplon–Orient Expressz az 1920-as és 1930-as évekből származó, felújított vasúti kocsikkal közlekedik majd.

A szállás a történelmi kétágyas kabinoktól a márványkáddal, pezsgőkkel és 24 órás személyzeti szolgálattal ellátott lakosztályokig terjed. Az étkezőkocsik önmagukban is lenyűgözőek, de nem lenne meglepetés, ha a karácsonyi időszak alatt néhány extra ünnepi elemet is beiktatnának.

Martin Scott Powell/ Belmondo

Persze ezt meg is kell fizetni: a legolcsóbb ár egy egyszemélyes, egy éjszakás utazásért 3500 dollár, nagyjából 1,4 millió forint, de vannak drágább lehetőségek is, amik közel tízezer dollárba kerülnek, azaz körülbelül négymillió forintba. Ha valaki jegyet foglalna, itt teheti meg.


A figyelmetekbe ajánljuk