5 érdekes tény, amit talán nem ismersz a nyári időszámításról

5 érdekes tény, amit talán nem ismersz a nyári időszámításról

Pár hét múlva ismét óraátállítás, így egy órával előrébb kell állítanunk a mutatókat. Az emberek körülbelül egyharmada azonban egyáltalán nem várja ezeket az évente kétszer esedékes időszámításváltásokat és egyre több kritika éri a jelenséget. Ennek apropóján összegyűjtöttünk 5 érdekes tényt a nyári időszámításról!


Németország volt az első ország, amely bevezette

Németország 1916-ban vezette be a nyári időszámítást, hogy az I. világháború alatt üzemanyagot takarítson meg. 1918-ban az Egyesült Államok is átvette ezt a gyakorlatot, de a nyári időszámítást csak az 1966-os egységes időszámítási törvény elfogadásával egységesítették az egész országban, amely a szövetségi kormánynak adta meg az időszámítás felügyeletét.

Ez is érdekelhet: Eleged van a különböző időzónákból? Ezen a két helyen nem kell bajlódnod velük!

Nem mindenhol alkalmazzák

Körülbelül 70 országban, illetve bizonyos régiókban tartják be a nyári időszámítást. A legtöbb afrikai és ázsiai ország, köztük India, Kína és Japán, teljesen kihagyja az óraátállítást.

Nem Benjamin Franklin ötlete volt

A legnagyobb tévhit a nyári időszámítással kapcsolatban az, hogy Benjamin Franklin ötlete volt. Bár gyakran őt tartják a koncepció kitalálójának, ő csupán azt javasolta a párizsiaknak, hogy korábban keljenek fel, hogy pénzt spóroljanak a lámpaolajon és a gyertyákon, egy szatirikus esszében, amelyet 1784-ben a Journal de Parisban tettek közzé.

Az egészségünkre is hatással lehet

Különféle kutatások szerint az időeltolódás káros lehet azokra, akik szezonális affektív zavarban szenvednek, vagyis olyan depresszióban, amely az évszakok váltakozásakor jelentkezik. Ez azért van, mert megváltozik az alvási ciklusunk, de kiderült, hogy ez a változás még a szívroham, az autóbalesetek, sőt az orvosi berendezések meghibásodásának magasabb kockázatával is összefüggésbe hozható.

Nyári időszámítás a bűnözők ellensége

A Brookings Intézet tanulmánya kimutatta, hogy a nyári időszámítás csökkenti a rablások számát, mivel ezek általában inkább a sötétség leple alatt történnek. Mivel kora este, amikor az emberek hazaindulnak a munkából, több a fény, valószínűleg kevesebb a fenyegetés.


A figyelmetekbe ajánljuk