Sándor Emese
Kaytranada, Lizzo, A$P Rocky, Idles, Tyler The Creator, slowthai, Poppy, Denzel Curry, Billie Eilish, Charli XCX, Vampire Weekend, Rico Nasty, Childish Gambino

Minden lehet jobb egy kis Charli XCX-szel: ezt hallgasd!

Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!

Miután az elmúlt héten elmaradt, most pótoljuk az előző két hetet. Ráadásul kétszer annyi új zenét ajánlunk, mint szoktunk!

Az elmúlt két hét lemeze: KUČKA - Wrestling

Laura Jane Lowther, művésznevén KUČKA leginkább közreműködései révén lehet ismerős. Két számon is vokálozott A$AP Rocky 2013-as bemutatkozólemezén, hallhattok több Vince Staples-dalon is, emellett dolgozott Flume-mal, Baauerrel és SOPHIE-val is. Nagyjából az utóbbi három elektronikus zenei szcénájából származik ő is. Erről leginkább bemutatkozólemeze árulkodik.



A különleges, könnyen felismerhető hangú énekesnő minden számnak saját maga volt a producere, de némelyikhez besegítettek olyan nevek, mint a fent már említett Flume, Vegyn, vagy éppen Nosaj Thing. Szóval ha kísérleti elektronika irányából érkező popzenére vágyunk, akkor ez lesz a mi lemezünk.

Ezeket a lemezeket is csekkold!

Megjelent a tavaly elhunyt raplegenda, MF DOOM első posztumusz lemeze, ami a CZARFACE-szel közös projektjük folytatása.



Ha még mindig nem adtuk fel a reményt, akkor megjelent egy új Weezer lemez is, szigorúan csak azoknak, akik nem tudnak kigyógyulni rajongásukból.




Új lemezzel jelentkezett az egyik legjobb Dirty Projectors-szám refrénét éneklő Dawn Richard is, ha modern, kísérletezőbb soulra vágyunk erős Erykah Badu hatásokkal.



Flying Lotus zenét írt a Netflix Yasuke című animesorozatához, a filmzenealbumon pedig feltűnik Thundercat és Denzel Curry is.



Megérkezett végre továbbá a Royal Blood új lemeze is, aminek kislemezeit kifejezetten szerettük. Szóval ha keményen hangzó, de táncolható és viszonylag rádióbarát rockzenére vágyunk, ezt válasszuk!



Olyan régóta adott ki DRAM lemezt, hogy már el is feledkeztünk róla. Valószínűleg ezért is változtatta meg új, az előzőnél kevésbé hip-hopos lemezére művésznevét Shelley-re.



Továbbá új lemezzel jelentkezett az old school hip-hop egyik beatkirálya, The Alchemist is, olyan rappereket felvonultatva rajta, mint Earl Sweatshirt és Boldy James.


Az elmúlt két hét dala: A.G. Cook & Charli XCX - Xcxoplex

Amikor tavaly kijött az Xxxoplex a PC Music vezetőjének, A. G. Cooknak az új, érkező nagylemezéről, rögtön a hét legjobbjának választottuk. Már akkor is tökéletesnek éreztük, de akkor még nem gondoltuk, hogy az egész lehetne mégjobb, mondjuk Charli XCX-szel. Pedig igazából minden lehet egy picit jobb egy jó Charli XCX-szel, ezt bizonyítja ez a kvázi újragondolt verzió is.

Ez egyébként része egy remixprojektnek. Ahogy az utóbbi években sokan, úgy a brit producer is kiadja legutóbbi lemezének egy újabb verzióját, amin mindegyik dalt egy másik zenész gondolja, remixeli újra a saját szájíze szerint. Annyira pedig nem voltunk elragadtatva az eredetitől, hogy ne hangzana jó ötletnek újravariálni az egészet a PC Music bagázzsal. Pláne ennek a dalnak a fényében!

Ezeket se hagyd ki!

Billie Eilish újabb dalt mutatott közelgő második albumáról, J. Cole ízelítőt adott a következőből, Saweetie pedig újabb tökéletes nyári slágerrel jelentkezett. Hosszú hallgatás után pedig visszatért egy-egy dallal Hiatus Kaiyote és Isaiah Rashad is. A Pussy Riot meg közreműködött a Rage Against The Machine és az Audioslave gitárosával, Tom Morelloval.

30 új dallal bővült a Hamu és Gyémánt idei új zenés lejátszási listája, ajánljuk figyelmedbe!


A figyelmetekbe ajánljuk