best of 2020

Amilyen rémes év volt 2020 szinte minden téren, annyira erős volt zenei szempontból. Összeszedtük az idei legjobb EP-ket és nagylemezeket, hátha új kedvencre találsz a lista segítségével te is!


2020 a zenében egy viszonylag lassú év volt. A koronavírus-járvány következtében megállt az élet, elmaradtak a turnék és a koncertek, a zenészek pedig hónapokra otthon ragadtak. Számtalan nagy előadó el is halasztotta következő lemeze megjelenését, némelyik azért, mert technikai okok miatt nem tudta volna időben kiadni a lemezét bakeliten, ami az első hétvégi bevételnél fontos a lemezlista-helyezés szempontjából. Mások pedig azért voltak kénytelenek várni, mert turné nélkül nem akarták ideje korán ellőni az új dalokat. Ennek ellenére számtalan fantasztikus lemez jelent meg 2020-ban is.

Mielőtt azonban rátérnénk ezekre a lemezekre, ejtenünk kell néhány szót az EP-kről is, amelyekben szintén gazdag volt az ez az év. Sőt, egész EP-sorozatok jelentek meg idén. Na de mi is az az EP?

Általában bármilyen kettőnél több és nyolcnál kevesebb számot tartalmazó lemez, amelynek hossza 20 és 40 perc közé tehető. Az alábbi listán található öt EP albumot többnyire a Spotify besorolása szerint kategorizáltuk.

5. Dirty Projectors - Flight Tower

A Dirty Projectors 5 EP-ből álló sorozata vegyes volt, a Flight Tower viszont tökéletesen ötvözte a banda előző lemezeinek kísérletezőbb, alternatív R&B-s vonalát a korai anyagaik folkosabb hangzásával, elképesztően kreatív produkciós munkával.

4. Shygirl - ALIAS

Shygirl Sega Bodega közreműködésével létrehozta a hip-hop és az elektronikus tánczene egy olyan sajátos, futurisztikus hibridjét, amely egyedülálló élménnyé teszi idei, erotikától túlfűtött EP-jét.

3. James Blake - Before

James Blake igencsak aktív volt a karantén ideje alatt, feldolgozások mellett egy EP-t is szerzett négy dallal, amelyeket mintha otthoni zokogva táncolásra komponáltak volna. Tökéletes az izolált szomorú diszkóhoz.

2. Tkay Maidza - Last Year Was Weird, Vol. 2

Az ausztrál Tkay Maidza majdnem lemezhosszúságú EP-jén egy halom különböző stílusban kipróbálta magát a karibi poptól, a hip-hopon át, egészen a soulig. Minden éles stílusváltásával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egyik legizgalmasabb kortárs popelőadóval van dolgunk, akire érdemes árgus szemekkel figyelni a jövőben.

1. JPEGMAFIA - EP!

JPEGMAFIA két bivalyerős album után idén is elképesztően jó kislemezeket adott ki, amielyek végül egy tökéletes EP-vé álltak össze 9 tökéletes, a megszokott módon kísérletező és kreatív produkciós munkával. Nem nagyon van előadó, akinek annyira erős szériája van jelenleg, mint Peggynek, ráadásul úton van már az EP folytatása is!

Na de térjünk rá a lemezekre!

Az idei év leginkább hip-hopban, hyperpopban, neosoulban és dél-amerikai popzenében volt gazdag. Meg persze egyre rövidebb albumokban, ami valóságos felüdülés a korábbi évek irtózatosan hosszúra duzzasztott lemezei után. De minden további nélkül íme 2020 25 legjobb lemeze!

25. Jessie Ware - What's Your Pleasure?

Idén mindenki Dua Lipa 80-as éveknek hódoló diszkópopját dicsérte, miközben Jessie Ware szép csendben kiadott egy sokkal jobb és autentikusabb korszak– és műfajidézést.

24. Whu Else - Big Brain Man

Whu Else rövid és velős lemezén egyedi idioszinkratikus popzenét csinál hip-hop ihletésű dobokkal és vidám, bolondos szintivel, valamint kamaszosan érzelmes énekkel, ami műfajilag behatárolhatatlanná és egyben lenyűgözővé teszi idei anyagát.

23. Flo Milli - Ho, why is you here ?

A TikTok segítségével befutó, egészen fiatal Flo Milli bemutatkozóanyaga kereken fél órás játékidejével nem él vissza a hallgató vendégszeretetével, és bár nem mutat semmi újat a műfajban, egyszerűen mindegyik dal telitalálat rajta.

22. 1 800 PAIN - BEST HOUSE ON A BAD BLOCK

A 1 800 PAIN formáció zenéje leginkább olyan, mintha a Death Grips és a 100 gecs eltitkolt gyereke lenne, aki nukleáris kísérletek közelében nőtt fel. Stílusok elég egyedi és sajátos ahhoz, hogy bármihez is hasonlítani lehetne karakteres hangzásukat.

21. clipping. - Visions of Bodies Being Burned

A Hamiltonból ismert Daveed Diggs vezette kísérletező hip-hop trió horrortematikájú lemezének folytatása simán felülmúlja előző anyagukat. Az év egyik legjobb hangdizájn munkája helyenként egészen félelmetes élmény.

20. Marc Rebillet - Loop Daddy III

Marc Rebillet dalai vicces improvizációkból születnek, többnyire élőben az interneten, vagy közönség előtt. Loop Daddy sorozatában időnként kiadja legjobb streamelt dalainak válogatását. A Loop Daddy III gyakorlatilag egy best of, csak hivatalosan kiadatlan dalokból, amelyek a YouTube-nak hála mára mind klasszikussá váltak.

19. Rico Nasty - Nightmare Vacation

Fantasztikus mixtape-jei után Rico Nasty első nagylemeze valóságos győzelmi kör, amelyen eddigi korszakainak legjobb verzióját kapjuk. A 100 gecs segítségével a hyperpopban is megmerítkezik.

18. Arca - KiCk i

Arca eddigi legkönnyebben befogadható anyagán poposabb megközelítést kap az előadó elektronikus zenéje, kreatív és sajátos kifacsarásával és újragondolásával a mainstream popnak.

17. Bartees Strange - Live Forever

Bartees Strange zsánerek közt könnyedén szlalomozó bemutatkozólemezén egy sokoldalú előadót ismerhetünk meg, aki a 2000-es évek indirockjától az R&B-n és hip-hopon át egészen a folkig mindenben olyannyira jó, hogy kicsit sem zavaróak váratlan műfajváltásai.

16. IDLES - Ultra Mono

Az IDLES idei lemeze már stadionokra lett tervezve, úgy robog végig, mint egy gyorsvonat, és irónia-mérgezésben szenvedő korunkban jóleső direktséggel és őszinteséggel üvöltenek vissza minket a punkok 2020-as apátiájából.

15. Rina Sawayama - Sawayama

Rina Sawayama bemutatkozólemeze a 2000-es évek popnosztalgiáját egészen kalandvágyó és idioszinkratikus módon gondolja újra, izgalmas és szokatlan zsánerhibridekkel.

14. Poppy - I Disagree

Poppy karrierje legjobb projektjében a nu metalt rágógumipoppal ötvözve reflektál abuzív expartnerével való kapcsolatára úgy, hogy közben bizarr vlogokból születő fiktív internetperszónájának történetét is izgalmasan viszi tovább.

13. Aminé - Limbo

Aminé második nagylemezén már egy érettebb előadót hallhatunk, mint alulértékelt bemutatkozóanyagán, de ugyanaz a végtelenül karizmatikus rapper, aki ugyanolyan hitelesen tud fergetegesen vicces és esendően szomorú lenni, kiváló érzékkel választva közreműködőket és beateket.

12. Victoria Monét - JAGUAR

Ariana Grande állandó dalszerző társának szólóanyaga simán jobb, mint bármi, amit Ariana Grandéval együtt írt. Hibátlan szexuálisan túlfűtőtt R&B album.

11. The Weeknd - After Hours

The Weeknd karrierjének eddigi legsikeresebb és legjobb lemezén olyan jól megidézte a nyolcvanas éveket, mint senki más, pedig idén nagyon sokan nyúltak újra a korszak szintipopjához, ami mostanra talán kissé túlhasznált is. Az After Hours azonban egy erős koncepcióval fel tudta frissíteni a nosztalgiát.

10. Denzel Curry & Kenny Beats - UNLOCKED

Denzel Curry és Kenny Beats kémiája mind a rapperből, mind a producerből a legjobbat hozta ki a kvázi dzsemmelésből születő kollaboratív projektjükből.

9. Run The Jewels - RTJ4

Killer Mike és EL-P duója negyedik lemezével is überelni tudta az előzőt, ráadásul tökéletes kommentárként, a lehető legjobb időben érkezett az amerikai közélet aktuális eseményeire.

8. Fiona Apple - Fetch The Bolt Cutters

Fiona Apple nyers és őszinte zenés terápiás ülése a tökéletes időben érkezett, a kritikusok pedig azonnal instant klasszikusnak kiáltották ki, egyáltalán nem érdemtelenül. Majdnem egy évtizedes csend után az énekes az év egyik legnagyobb durranásával tért vissza.

7. Lido Pimienta - Miss Colombia

Népzene és pop ritkán találkozik annyira ízlésesen, mint Lido Pimienta idei lemezén, amellyel egészen előremutató elegyét hozta létre tradicionálisnak és modernnek.

6. Childish Gambino - 3.15.20

Donald Glover zenei projektjének újabb állomása már formájában rákényszeríti a hallgatót, hogy egyben hallgassa végig a lemezt, az ugyanis egészében az év egyik legjobb albumélményét nyújtja.

5. DUCKWRTH - SuperGood

DUCKWRTH nagykiadós bemutatkozása, stílusát és hangzását tekintve, a művész eddigi legkonzisztensebb munkája, megőrizve korábbi anyagainak műfajokban sokszínű kalandozását.

4. Bad Bunny - EL ÚLTIMO TOUR DEL MUNDO

Bad Bunny idei harmadik lemeze a legjobb dolog volt, amelyet a mainstream popzene 2020-ban kínált. Új albumjában a dél-amerikai világsztár minden eddiginél bátrabban kalandozik a műfajok között, izgalmas csavarokat találva a raggeaton műfajában.

3. Charli XCX - how i'm feeling now

Charli XCX hirtelen ötlettől vezérelve a karantén alatt rekordgyorsasággal írt egy új albumot, dokumentálva az egész folyamatot az interneten. Ami egy érdekes kísérletnek indult, végül karrierje legjobb albuma lett: olyan pontosan ragadta meg a karanténélményt, hogy bérelt helye kell legyen bármilyen 2020-as időkapszulában.

2. Omar Apollo - Apolonio

A még mindig pofátlanul fiatal Omar Apollo eddigi rövid, de tartalmas karrierjének legkiforrottabb anyagán tökéletesre csiszolta a stílusát zsánerükben változó, de hangulatilag tökéletes egységet képező dalaival.

1. Dorian Electra - My Agenda

Dorian Electra mintha a jövőből érkezett volna, hogy megmutassa a mainstream popzene irányát. Második lemezén teljesen kiszámíthatatlanul változnak a dalok, egy percen belül gregoriánból brostepbe, majd metalba váltva. A közreműködők egészen véletlenszerűek, a hyperpop szcéna krémjétől, a Pussy Riotön és a Village People-ön át, egészen a Friday című számmal híressé váló Rebecca Blackig. Bár ezek elsőre talán nem passzolnak egymáshoz, az utóbbi évek egyik legelőremutatóbb poplemezében mégis összeállnak, és tökéletes empátiával képezik le a mai szubkultúrákat.

A figyelmetekbe ajánljuk