Az a gondolat, hogy a világtérképek – mind – tévesek, aligha vitatható. Matematikai tény, hogy egy földgömb kétdimenziós objektummá alakítása elkerülhetetlen torzulásokat eredményez. Ismerd meg a világtérképek rövid történetét!
Az általunk ismert világtérképek többsége a Mercator-projekcióból származik, egy hengeres térképvetületből, amelyet Gerardus Mercator flamand geográfus és térképész mutatott be 1569-ben.
Ez a térképvetület azért praktikus a hajózási alkalmazásokban, mert képes egyenes szegmensekként ábrázolni az állandó irányú vonalakat, az úgynevezett irányvonalakat, amelyek megőrzik a meridiánokkal bezárt szögeket, a Mercator-vetület torzítja a tárgyak méretét, ahogy a szélesség az Egyenlítőtől a sarkok felé halad, ahol a méretarány végtelenné válik.
Mercator újítása tette lehetővé a modern világot megteremtő hajózási útvonalakat. A vetületnek azonban megvannak a maga problémái:
például 14 Grönland beleférne az afrikai kontinensbe, ám a térképeken a két szárazföldi terület majdnem azonos méretű.
A nem-Mercator világtérképek, különösen az elmúlt évtizedekben, megpróbálták kijavítani a hengeres vetítés hibáit azáltal, hogy a földgömböt narancshéjként vagy egymásba nyíló háromszögek sorozataként bontották ki, mint Buckminster Fuller 1943-as Dymaxion-térképén. Ezek tengeri mérföldekkel pontosabbnak bizonyultak, mint a korábbi változatok, de a világ navigálásához használhatatlanok.
A térképek létfontosságú szerepet játszanak az oktatásban, ennek ellenére gyakorlati hasznossága eléggé mellékes, hiszen a GPS-technológia többnyire teljesen megszüntette létjogosultságát. S nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a földrajzi tévképzetek alakítják a világról alkotott képünket és az egyre inkább összekapcsolt és globális gazdaságban a földrajzi tudás fontosabb, mint valaha.
