tokió biztonság város utazás

Ugyan az utóbbi időkben általában csak álmodozni szoktunk az utazásról a járványhelyzet következtében, mégis a boldog béke időkben általában prioritást élvezett, ha egy adott helyszín biztonságos.


Azonban egyre bátrabban ki lehet jelenteni, hogy a világ szépen lassan (nagyon lassan) újraindul, és elő lehet venni azokat a bizonyos listákat, amik közül válogathatunk.

A Drive Magazin gyűjtötte össze azokat a helyszíneket, ahol nem kell aggódnunk azért, hogy kizsebelnek vagy ellopják a csomagjainkat.

Egyébként listáztak már többször is: az egyikre még Budapest is felkerült, mint a 10. legnagyobb közlekedési torlódással küzdő város, a legdrágább és legolcsóbb városokat is rangsorolták, ahogy a világ legnagyobb metropoliszait is – rákukkantani ezekre is.

Vissza a biztonsághoz

Egyáltalán nem mindegy, hogy lelkileg hogyan készülünk fel az útra, hiszen ha biztonságosnak mondott helyszínt választunk, akkor egyértelműen nyugodtabb, kényelmesebb lesz az ottlétünk. Nem kell speciális biztosítást kötni, különféle technikákkal kicselezni a zsebeseket és a csalókat. Arról nem is beszélve, hogy egy esti séta is elengedhetetlen része egy látogatásnak, amit jó lenne nyugodt szívvel megejteni.

Az EIU-felmérésében (The Economist Intelligence Unit) 60 nagyvárost vizsgáltak 57 szempont szerint, amelyre maximum 100 pontot lehetett kapni. 92 ponttal Japán fővárosa, Tokió (amely egyben a világ legnépesebb városa is 37,3 millió fővel) lett az első. 4 fő területen: digitális-, egészségügyi-, infrastrukturális és személyi biztonság szempontból az első ötben benne volt. Nem először lett aranyérmes a japán főváros, hiszen 2017-ben és 2018-ban is Tokió lett az első.

A lista alapján Kelet-Ázsia ad otthont a legbiztonságosabb városoknak, hiszen a második helyezett Szingapúr lett. További keleti városok is vannak a ranglista elején, hiszen Oszaka a bronzérmes és Szöul is benne van a top 10-ben. Meglepő, de csupán kettő európai város került a legjobb 10 közé.

A 20 legbiztonságosabb város

  1. Tokió, Japán
  2. Szingapúr
  3. Oszaka, Japán
  4. Amszterdam, Hollandia
  5. Sydney, Ausztrália
  6. Toronto, Kanada
  7. Washington DC., USA
  8. Koppenhága, Dánia
  9. Szöul, Dél-Korea
  10. Melbourne, Ausztrália
  11. Chicago, USA
  12. Stockholm, Svédország
  13. San Francisco, USA
  14. London, Egyesült Királyság
  15. New York, USA
  16. Frankfurt, Németország
  17. Los Angeles, USA
  18. Wellington, Új-Zéland
  19. Zürich, Svájc
  20. Hong Kong

A figyelmetekbe ajánljuk