A diktátor, aki félt a macskáktól – érdekességek Julius Caesarról

Julius Caesar nemcsak kiváló hadvezér, de nagyszerű politikus is volt. Annak ellenére, hogy diktátorként emlékezünk rá, az emberek szerették és tisztelték, s napjainkra ő az egyik legismertebb történelmi személy az ókori rómából. Érkezzen tehát néhány érdekes tény az egykori vezérről.


Születés

Az első érdekes tény Julius Caesárról az, hogy i. e. 100. július 13-án született, és a közhiedelemmel ellentétben nem császármetszéssel.

Félelem

Ailurofóbiája volt, azaz félt a macskáktól.

Caesar és Kleopátra

Caesar és Kleopátra

commons.wikimedia.org

Caesar nem vehette feleségül VII. Kleopátrát, mert a római törvények nem engedélyezték a többnejűséget; Caesar ekkor még Calpurnia férje volt.

Naptár

Megreformálta a római naptárt, és felváltotta a Julián-naptárral. Ezt követően több mint 1600 évig használtak a rómaiak, egészen addig, amíg azt fel nem váltott a Gergely-naptár.

Halála

commons.wikimedia.org

Caesar halála jelentette a Római Köztársaság végét és az Új Római Birodalom kezdetét. Érdekes, hogy a halálakor egy üstökös villant fel az égen. Sok római pedig úgy vélte, hogy ez a mennybe való felemelkedését jelentette, így ennek következtében ő volt az első római, akit istenítettek.

Te is fiam, Brutus?

Sokszor idézzük Julius Ceasar ezen mondatát, a valóság viszont az, hogy a híres római császár nem ezt mondta halálának pillanatában. Egyes források szerint Ceasar utolsó leheletével – ráadásul ógörögül – annyi mondott, hogy „te is, fiatalember", sőt, Suetonius római történetíró azt írja, a császár valójában semmit nem mondott.

De akkor miért terjedhetett el a Brutus-féle verzió? Hát azért, mert William Shakespeare így használta egyik legelső drámájában.

A figyelmetekbe ajánljuk