A szakemberek eddig úgy vélték, hogy a mumifikálás titkait leginkább szóban adták tovább egymásnak a balzsamozók, hiszen alig maradtak fent írásos dokumentumok az eljárásról. Mostanáig mindössze két olyan szöveget azonosítottak, amely a balzsamozásról szól.
A kutatók éppen ezért lepődtek meg különösen, amikor egy rövid balzsamozási útmutatóra bukkantak egy i.e. 1450-ből származó hatméteres papirusztekercsen. Az úgynevezett Louvre-Carlsberg papirusz, amelynek egyik fele a párizsi Louvre, a másik a Koppenhágai Egyetem Carlsberg-gyűjteményének tulajdona, elsősorban gyógyfüvekkel és bőrbetegségekkel foglalkozik, de kitér a balzsamozási eljárásra is.
Az egyetem egyiptológusa, Sofie Schiodt szerint a papiruszon olvasható balzsamozási technikák jelentős része nem szerepel a több mint ezer évvel későbbről származó két másik útmutatóban, és a leírások rendkívül részletesek.
A szöveg leginkább olyan, mint egy jegyzet, vagyis akiknek szánták, bizonyára szakértői voltak a témának és csak egy kis emlékeztetőre volt szükségük, például a kenőcsreceptekre és a különböző típusú kötszerek használatára vonatkozóan. Az egyszerűbb eljárások egy részét, például a test kiszárítását, kihagyták a szövegből.
Az útmutató ugyanakkor izgalmas új információkat tartalmaz például az elhunyt arcának bebalzsamozásáról. Felsorolja a hozzávalókat egy nagyrészt növényi alapú, illatos anyagokat és kötőanyagokat tartalmazó főzethez, amelybe a balzsamozók beáztattak egy vörös szövetet. Ezzel aztán bevonták a halott arcát, hogy illatos és antibakteriális védőburokként vegye azt körbe. Az eljárást négynaponta megismételték.
Noha ez a procedúra eddig ismeretlen volt, az egyiptológusok korábban számos olyan, az útmutatóval azonos időszakból származó múmiát tanulmányoztak, amelynek arcát szövet és gyanta borította.
(MTI/szerk)
