Salvador Dalí, a híres festő legszívesebben feláldozta volna az építészet oltárán a zenét.


Salvador Dalí My battle (Én harcom) című művében olyan témákat sorol fel, melyeket odaadna egy másikért. Ebben az alkotásban megjelenik a zene ellen az építészetért sor is. Vajon Dalí miért nem kedvelte a zenét?

A 20. században az olyan művészek, mint Kandinsky, Matisse, Picasso azt gondolták, hogy a zene minimum egyenlő a festészettel, ha nem magasabb rendű. A spanyol festő nem osztotta ezt a nézetet.

Az Andalúziai kutya (Un chien andalou, 1929, Luis Bunuel) című filmben Dalí a zongorákat puszta eszköznek használja: számára nincsen semmi művészi bennük. Olyan halottak a festő számára, akár a filmben szereplő döglött szamarak, melyek rajtuk helyezkednek el.

Az 1930-as években Dalí művein rengeteg zenei szimbólum felbukkan. Ilyen a zongora, cselló, tuba, hegedű.

salvador dal\u00ed mazochistic painting

Mazochista hangszer / 1934 / Listening in/ Youtube

Az 1934-es Mazochista hangszer című festményen a hegedű a főszereplő. Egy arc nélküli, meztelen női alak tartja kezében, ő lehet az ellenség, hiszen úgy tartja, nyúzza a hangszert, akár egy darab bőrt. A hegedű valóban bőrként viselkedik, elfolyik, akár a víz, ez nagyon gyakori Dalí festészetében. A szilárd tárgyak folyékonnyá válnak, a nem élő dolgok megelevenednek. Leghíresebb festményén, az Elfolyó időn (1954) is ennek lehetünk tanúi: az órák valóban elfolynak rajta.

A hangszer itt lekonyuló állapotával az impotenciát jelképezi. A festő sokáig hitte azt, hogy impotens, 1976-os vallomásiban írt erről. 1940-es Az este gólyalábai – Remény című alkotásán hasonló szimbólumokkal találkozhatunk. A festő és felesége emigrálása után készült festményén egy elfolyó nőt és hegedűt is láthatunk. Mi több, feltűnik rajta a Szamothrakéi Niké hellenisztikus szobra is, szintén elfolyva. Ezen a képen a hangszer a kultúrát jelképezi. A náci rezsim felemelkedésével a kultúra impotenssé vált arra, hogy megállítsa azt.

Dalí emellett rengetegszer megfestette a zongorát is. Ehhez gyermekkori kötődés fűzi. Kiskorában ugyanis nemcsak, hogy megtanult zongorázni, de kötelezte családja arra, hogy koncerteken vegyen részt, melyeket a család barátai, a Pichot család adtak. Az 1933-as A zongora szellemkútja (Necrophiliac Fountain Flowing from a Grand Piano) című művén a zongora olyan, akár egy megrepedt koporsó, tetején pedig halált jelképező fa nő ki belőle. A víz, amely kifolyik oldalából egy zongora alakú mederbe, az életet jelképezi.

1934-ben Dalí két olyan festményt (Légkoponya meggyaláz egy hangversenyzongorát vagy A légköri koponya zongorázása; Koponya, amelynek lírai függeléke egy ágy melletti asztalra, asztalra támaszkodik ...) is létrehozott, melyeken a zongora billentyűi egy halálfej fogainak meghosszabbításai.

Ezek szorongást jelenítenek meg, azt a szorongást, amit gyerekként élt át a hangszer gyakorlásával kapcsolódó kényszerítés miatt.

A festő 1983-as művén is megjelenik a hangszerek szorongató jelenléte. Bed and Two Bedside Tables Ferociously Attacking a Cello (melynek magyar fordítása lehetne az Ágy és két éjjeliszekrény heves támadása egy cselló ellen) című festményének megalkotásakor már depressziós volt és a Parkinson-kór tünetei is megjelentek. Ugyanebben az évben készült legutolsó festménye, a Fecskefarok is. Ezen a képen találkozik a matematika és a zene. Ez az egyetlen mű, amelyen a zenét Dalí magasztosnak és nem torznak ábrázolja.

Salvador Dalí 1989 január 23-án hunyt el. Halála előtt szívesen hallgatta Trisztán és Izolda operáját, melyet Wagner írt.

(Forrás: Listening in/ Youtube)

Friss

Gondolkodásunkat részben anyanyelvünk irányítja – elmondjuk, miért!

Hiába beszélünk egy-egy nyelven szinte tökéletesen, a félreértések még így is rendszeresek lehetnek. Mitől lehet ez?

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk