Új mozi nyílik Budapesten

A KÖKI Terminálban épül a főváros újdonsült mozija, amely számtalan meglepetést tartogathat a számunkra. A létesítmény a KULTIK magyar mozihálózathoz fog tartozni, amely 19 filmszínházat üzemeltet országszerte.



A mozi építése előre láthatólag tavasszal kezdődik és körülbelül egy évig tart majd. A KULTIK ügyvezető igazgatója, Szabó Krisztián elárulta, a mozi emeletén található összes terem akadálymentes lesz, illetve mindegyikben helyet kapnak páros fekvőszékek is. Összesen 9 terem, ebből 3 VIP felszereltségű terem várja majd a mozirajongókat - számolt be róla a portfolio.

Emellett rengeteg technikai újdonságot vonultat majd fel: kialakítanak egy sajátos termet, ahol a nézők a filmmel együtt mozgó speciális székekben izgulhatják végig a történetet.

A KULTIK KÖKi az ország legnagyobb vetítővásznával és speciális hangrendszerével büszkélkedhet majd, ha elkészül.

A bevásárlóközpont menedzserének elmondása alapján a fejlesztések a korlátozások ideje alatt sem állnak meg. Ezt az időszakot arra használják fel, hogy amire minden visszatér a régi kerékvágásba a mozi is elkészüljön. A járványhelyzet alakulásának függvényében a nyitást a jövő év elejére ütemezték.

A figyelmetekbe ajánljuk