holnapután

Annak ellenére, amin az elmúlt közel két évben keresztülmentünk – egy világjárvány, természeti csapások, a világszerte tapasztalható politikai és polgári zavargásokról szóló jelentések, valamint növekvő nemzetközi feszültségek –, a katasztrófafilmek továbbra is rendkívül ijesztőek tudnak lenni, tapasztalhatunk miattuk mégis egyfajta megnyugvást: „ezt legalább nem kellett átélnem." Alábbi cikkünkben pontosan ezért mutatunk be öt olyan katasztrófa filmet, ami kicsit átértékeljük saját életünket.


1. Dante pokla

Imádtad Pierce Brosnant James Bondként? Talán még jobban fogod szeretni őt vulkanológusként, főleg, ha még nem láttad a Dante pokla című katasztrófafilmet. A sármos színész karaktere egy egész várost próbál megmenteni a közelgő végzet elől, ugyanis a helyi vulkán bármelyik pillanatban kitörhet, ezzel pusztítva el mindent. A film azonban nem csak a természeti katasztrófát mutatja be teljesen, hanem rávilágít a politika megtévesztő módszereire, amellyel a gazdaságot próbálják újra fellendíteni.

2.  Holnapután

Egy olyan érzékeny időszakban, amikor a világ több természeti és ember okozta katasztrófán megy keresztül, mi lehetne ijesztőbb és borzongatóbb, mint a Holnapután című film? Bár a tudósok azt állítják, hogy a moziban kibontakozó eseménysorozat távol áll az igazságtól, senkinek sem ártunk, ha szabadon engedjük a fantáziánkat ezzel a Dennis Quaid és Jake Gyllenhaal főszereplésével készült kasszasikerrel. A mozi különleges effektjei a 2000-es évek elején készültek, ennek ellenére még most sem tűnnek teljesen idejét múltnak. A film egyébként a globális felmelegedés hatására bekövetkező új eljegesedésről szól.

3. Fertőzés 

A koronavírus-járvány első heteiben a Gwyneth Paltrow és Matt Damon főszereplésével készült 2011-es film, a Fertőzés világszerte a top trendek élére került, mivel kísértetiesen hasonlított a koronavírus terjedésére. A történetben nyomon követhetjük, hogy mi történik akkor, amikor egy Kínában született vírus világméretűvé válik, és tömeges káoszhoz vezet, miközben a járványügyi szakemberek versenyt futnak az idővel vakcina feltalálásáért.

4. A lehetetlen

Talán mindenki emlékszik a 2004. december 26-án, az Indiai-óceánon történt rendkívüli erejű cunamira, ami közel 200 ezer ember életét oltotta ki. A lehetetlen című 2012-es film ezt a megrendítő és tragikus természeti katasztrófát dolgozza fel egy ötfős család szemszögéből. Az alkotásban pedig olyan remek színészek alakítását láthatjuk, mint Naomi Watts, Ewan McGregor és Tom Holland.

5. Twister

A Helen Hunt és Bill Paxton főszereplésével készült 1996-os Twister a kasszáknál és a díjátadókon is elsöprő sikert aratott. A film Oklahomában játszódik, ahol az utóbbi ötven év legnagyobb viharára készülnek. Erre a viharra várt a két rivális tudóscsoport, akik ezáltal szeretnék magukat beírni a történelembe. Mindkét csapat elsőként akarja saját szerkezetét bejuttatni a tornádó belsejébe, hogy fontos adatokat nyerjenek a forgószél viselkedéséről. Amelyiknek előbb sikerül, megfejtheti a tornádó rejtélyét, és számtalan életet menthet meg. Az alkotás igazán úttörő vizuális effektekkel is büszkélkedhet, ezért mindenképpen helye van a listán.

A figyelmetekbe ajánljuk