Kiderült mikor folytatódik a Lupin című sorozat
Nem sokáig kell várnunk a következő évadra!

A nem sok jelen esetben relatív, hiszen ha a filmes szakmát nézzük egy, akár két évet is várni kell a sorozatok folytatására, míg Arsène Lupin kalandjai 2021 nyarán folytatódnak – jelentette be a Netflix.

A Lupin csak öt részt adott le első körben, és úgy tűnik, hogy a streaming-szolgáltató korántsem az első évad folytatásának tekinti a következő szezont, hanem egy különálló második évadként. Ami furcsa, hiszen az egészet egyszerre forgatták le és egy alaposan kidolgozott ütemterv alapján szedték két részre az első évadot.

Sokan úgy vélik a marketing miatt jobban hangzik így eladni a szériát, bár a sikertelenségtől nem igazán kell tartania az alkotóknak.

A Lupin rekordernek számít a Netflix saját gyártású sorozatai közül, ugyanis nagy eséllyel eléri a hetvenmillió nézőt a megjelenéstől számított első huszonnyolc napban. Ekkor nézőszámot még semelyik produkciónak nem jósoltak.

A figyelmetekbe ajánljuk