chris evans

Amerika feneke visszatér a Marvel-univerzumba a Végjátékban látott búcsúja után.


Sokáig úgy volt, hogy a Végjátékban láthatjuk utoljára Chris Evanst Amerika Kapitány szerepében. A színész azt mondta, hogy veszélyes lenne visszahozni a karakterét, annyira szép és kerek lezárást kapott, és bár nem zárkózik el teljesen a lehetőségtől, annyira nem is akar mindenképpen visszatérni. Úgy tűnik, meggondolta magát.

Az ilyen téren jól értesült Deadline információi szerint ugyanis már dolgozik a Marvellel egy szerződésen, hogy visszatérjen még egy, potenciálisan két film erejéig. Ugyanakkor ne számítsunk rá, hogy újabb filmet kapunk a főszereplésével, ezek a színész ugyanis leginkább kisebb, akár cameo szerepekre ír alá. Ez lehet akár olyan, mint mondjuk Vasember szerepe a Pókember: Hazatérésben, vagy akár olyan, mint amilyent láthattunk már korábban Evanstól a Thor 2-ben.

A színész Twitteren tagadta, ugyanakkor ez alapjáraton még nem jelent semmit. Mads Mikkelsen is tagadta például, hogy a Harry Potter-franchise-ban átvenné Johnny Depp szerepét a bejelentés előtt. Mivel még nincs aláírva a szerződés, így hivatalosan nem is erősíthetnék meg. Ráadásul jó eséllyel meglepetésnek is szánhatják valamelyik felbukkanását, így éppen ezért valószínűleg tagadni is fogják ezesetben addig, amíg nem látjuk moziban.


A figyelmetekbe ajánljuk