Készül az első, drónoknak és repülő autóknak szánt reptere
Urban Air Port

Készül az első, drónoknak és repülő autóknak szánt reptere

A jövőben akár utasokat szállító eVTOL-ok is a levegőbe repülhetnek, de egyelőre csak csomagszállítás céljából használják majd.

A tervek szerint már idén novemberben megnyílik a világ első repülőtere, ami kifejezetten drónok és repülő autók számára készül. Érdemes kiemelni, hogy a köznyelven csak repülő autóknak nevezett eszközök egyelőre nem azokat a járműveket jelentik, amelyek majd a jövőben embereket is szállítanak majd. Ricky Sandhu, az Urban Air Port vezetője szerint a vertikálisan le- és felszálló eszközök (eVTOL-ok) engedélye egyelőre csak az elektromos helikopterhez hasonlítható csomagszállítókra terjed ki.

Mindez Nagy-Britannia területén, a helyi futballstadion mellett, Coventryben valósul majd meg. Minderre 1,2 millió font támogatást kaptak a brit kormányzati alapból. Az Air-One nevű létesítmény célja, hogy a környék légszennyezettséget nullára csökkentsék, és a lehető legkevesebb károsanyag-kibocsátással működjön – mindezt a már említett Urban Air Port cég tervezte.

Az Air-One a jövőben képes lesz hálózati áramellátás nélkül is működni, a leszállópályája pedig hatvan százalékkal kisebb lesz, mint a közönséges helikopterek által használt. Az ötlet egyik célja, hogy integrálja az elszaporodó elektromos- és önvezető járműveket a már megszokott forgalomba. A jövőben pedig a tényleges repülő autókat is fogadná a repülőtér – ha elkészül az első a megfelelő engedélyekkel.

A forradalmi tervekbe a Hyundai Motors is beszállt: a cég ugyanis 2028-ban már elektromos repülőt dobna a piacra, és a legújabb fejlesztéseit is az Air-One repülőterén mutatná be.

(SkyNews)

A figyelmetekbe ajánljuk