A szépség, aki szörnyekkel álmodott – Milicent Patrick elfeledett élete
Profimedia

A szépség, aki szörnyekkel álmodott – Milicent Patrick elfeledett élete

A Universal Pictures egyik legtehetségesebb jelmeztervezője, Milicent Patrick nemcsak zsenialitásával, hanem sugárzó szépségével is kitűnt, amellyel szinte mágnesként vonzotta a szörnyeket. Életének tragédiája, hogy nemcsak a tervezőasztalon találkozott velük, hanem szemtől szemben is. Milyen az, amikor Hollywood töröl egy alkotót a rendszerből, majd hosszú évtizedek kellenek ahhoz, hogy elismerjék a munkáját? Elmeséljük!


A Tupperware-ban őrzött iratai, feljegyzései, kacatjai alapján egy elbűvölő, barátságos és melegszívű ember képe sejlik fel. Imádott divatosan öltözködni – egy sajtókörútról hazatérve nem átallott mai árfolyamon több ezer dollárt visszakövetelni a Universaltól a ruhatárában esett kárra hivatkozva. Az olasz származású Milicent Patrick félelmetesen tehetséges animációs és jelmeztervező volt, akit élete első felében nem is ezen a néven ismertek. Több évtizedes hallgatás után derült ki róla, hogy ő a horrorfilmtörténet egyik ikonikus szörnyének, a Gillmannek megálmodója. Kisiklatott életműve filmvászonért kiált, a dramaturg Mallory O’Meara 2019-es The Lady From the Black Lagoon címmel írt életrajzi könyvéből kezdhetne el dolgozni.

Kislány a kastélyban

A történet főszereplője Mildred Elizabeth Fulvia di Rossi néven született 1915-ben El Pasóban. Édesapja, aki hírhedt volt erőszakos, lobbanékony természetéről a politikus-médiacézár, William Hearst fényűző kaliforniai kastélyának építési felügyelője volt, így kislánykorában Mildred sok időt töltött Hearst feleségével, Millicenttel – később új keresztnevét az iránta érzett szeretetből választotta. A kastély ragyogása helyett apja sötét indulatai határozták meg mindennapjaikat, és az itt töltött időszak hamar véget is ért: az apjának súlyos konfliktusai támadtak a kastély építészével, Julia Morgannel, aki végül kirúgta, így a család Glendale- be költözött. Talán az apja volt az első szörnyeteg Mildred Rossi életében.

Tragikus szerelmek

A lány hamar érdeklődni kezdett a művészetek iránt, a középiskolában már kiadványokat illusztrált, és zongorázott. Arra sem kellett sokat várni, hogy kitűnjön a tehetségével: a Chouinard Művészeti Intézet ösztöndíjat kínált neki, ami után illusztrációt és rajzot tanult. Az iskola a Walt Disney Stúdió előszobája volt: a lány 1939- ben bekerült a világhírű burbanki filmgyár animációs csapatába. Elhallgatott téma, de a férfi animátorok munkája mit sem ért volna, ha a sokszorosítás előtt a több tucat kreatív női rajzoló finom toll- és ecsetvonásokkal nem tökéletesíti a figurákat a cellulóztekercseken, amelyekből elkészültek az animációs filmek.

Getty Images

A második világháború első évét már az animációs és effektcsapatban töltötte – színanimátorként Mildrednek köszönhetjük a hátborzongató Csernabog megrajzolását a Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című szimfonikus fantáziájából filmre vitt animációs alkotásból. A szakmájában ekkorra hírnevet szerzett, és az egyik meghatározó női magazinban is szerepelt. Épp az 1941-es Dumbo karakterein dolgozott, amikor az alacsonyan tartott bérek miatt kitört az animátorsztrájk. Ám ő nem a sztrájkkal foglalkozott ekkoriban: beleszeretett kollégájába, Paul Fitzpatrickba, s még a munkabeszüntetés vége előtt távozott a filmgyárból. A férfi felesége, miután tudomást szerzett a titkos kapcsolatról, és hiába követelte Paultól, hogy hagyja el szeretőjét, öngyilkosságot követett el.

A tragédia dacára 1945-ben a pár egybekelt, a szerelem azonban nem tartott sokáig, két ével később elváltak. Mildred a Rossi név helyett megtartotta a Fitzpatrickot, amelyet később Patrickra módosított, a Mil rövidítésből pedig Milicentre váltott. A feltűnően szép, hosszú, fekete hajú nő, feltehetően lelki válságában, teljességgel el akart szakadni családi múltjától. Nemesi származást tulajdonított magának, olasz bárónőként mutatkozott be, illetve – minden bizonnyal tévesen – a Disney első női animátoraként hivatkozott magára mindenhol. Modellként kezdett dolgozni, majd belekóstolt a színjátszásba: a korszak egyik legnagyobb rendezője, Howard Hawks testvére révén apró filmszerepeket kapott, nimfát és kurtizánt is alakított felejthető mozikban. 1950-ben viharos kapcsolatba kezdett Frank L. Graham szinkronszínésszel, akinek érzelmi vívódásai végül tragédiába torkolltak: egy szeptemberi napon holtan találták a garázsában, a járó motorú kabriójában. Milicent fotóját tartotta a kezében.

Szöveg: Gabay Balázs

Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban!

A Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszáma

A teljes cikket keressétek a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.

A figyelmetekbe ajánljuk