Szöveg: Vancsik Ivett
Míg a borkészítés- és fogyasztás története 8-9000 éves múltra tekint vissza, a borospalackoké és -poharaké jóval később kezdődött. Bár Thébában már Krisztus előtt 1500-ban is készültek üvegedények, a bort még sokáig agyagkupákból vagy fémserlegekből fogyasztották. A fordulat az 1. században következett be, amikor először használtak fúvócsövet, forradalmasítva ezzel az üveggyártást.
Egy kis pohártörténelem
A szájjal fújás új lehetőségeket nyitott meg az üveg formázása terén; többek között sokkal vékonyabb falú üvegtárgyak készülhettek, ami a poharakat illetően igen kedvező változást jelentett. Az üvegfúvás gyorsan elterjedt az egykori római provinciák területén, majd a Római Birodalom bukásával és a népvándorlással a fejlődés megakadt, és a középkor végéig lényeges innováció nem is történt. A kemencék magas tűzifaigénye miatt főként erdőségekben működő hutákban vastag falú, az alapanyag vas-oxid tartalma miatt jellemzően sárgás vagy zöldes színárnyalatú üvegpoharak és vaskos szárú, rusztikus kivitelezésű üvegserlegek készültek. A fordulat a reneszánsz kori Velencében következett be, ahol a tűzvédelmi okokból Murano szigetére telepített hutákban egyre magasabb minőségű, színtelen, kecses, vékonyabb falú kehellyel, hosszabb és keskenyebb szárú kristálypoharak készültek, amelyek igazi luxustermékeknek számítottak. A színtelen muranói üvegekre használt „cristallo” elnevezés a hegyikristály szikrázó tisztaságára utal, amely az alapanyagként használt adalékolt kvarchomoknak köszönhető. A muranói üvegek (és az üvegművesek) Európa-szerte keresetté váltak, a technológia finomodásával és a tudás elterjedésével az északi országok hutáiból is egyre szebb és jobb termékek kerültek ki. Bohémia metszett és csiszolt kristályainak a mai napig tartó sikertörténete is ekkor kezdődött. A csillogó kristályáru az arisztokrácia körében igen népszerű volt; a díszítő motívumokban tobzódó barokk korszakban pompás metszett kristálypoharak, festett és gazdagon aranyozott kelyhek kerültek a terített asztalra. A 19. században az erősödő polgársághoz is eljutottak a kristálypoharak, és ekkortól már a népszerű borstílusok, a pezsgő, a rajnai fehér bor, a bordeaux-i vörös, a desszertborok – köztük a tokaji aszú – számára is készültek a bor erényeit kiemelő poharak. Az Osztrák–Magyar Monarchia országaiban ekkor kapott lendületet az üvegipar, amely a mai napig fontos szerepet tölt be a világ poharainak előállításában. A technológiai fejlődéssel a pohárkészítés elmozdult az ipari (sorozat)gyártás irányába, ami lehetővé tette az olcsóbb és nagy tételben történő előállítást, így a kristálypoharak már nem csak a kiváltságosok számára voltak elérhetők. Napjaink üveg- és kristálypoharai már-már zavarba ejtő formagazdagságban, minőségi skálán és árkínálatban állnak rendelkezésre. Bár a teljes piacot tekintve csak pár százalékos mennyiséget tesznek ki, a mai napig is keresettek a szájjal fújt kristálypoharak: vékony peremük, könnyed eleganciájuk, ideális arányaik és egyensúlyuk miatt a kifinomult borfogyasztók ugyanis ezeket tartják a legalkalmasabbnak a minőségi borok legteljesebb élvezetéhez.
A forma tudománya
A borkultúra fejlődésével összhangban az is egyre fontosabb szerepet kapott, hogy milyen formájú és kialakítású pohárba kerül a bor. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon mutatkozott be Claus Riedel „Burgundy Grand Cru” pohara, amely később a New York-i Modern Művészeti Múzeum állandó kiállításán is helyet kapott. A Riedel-poharak a borvilágban mára megkerülhetetlenné váltak, legyen szó vendéglátóhelyi vagy otthoni borfogyasztásról. Ahogyan a hetvenes évektől a borkóstolás tudománya és a szakírók, kritikusok, szakmai véleményvezérek tevékenysége is egyre meghatározóbb szerepet töltött be a közízlés formálásában, úgy irányult növekvő figyelem minden olyan eszközre, amely a szofisztikált kóstolást és fogyasztást támogatta. A folyamatos termékfejlesztésnek köszönhetően már nemcsak minden jelentős borstílusnak és nemzetközi szőlőfajtának van saját tervezésű borospohara, de számos kevésbé elterjedt szőlőfajta bora is kóstolható Riedel-pohárból, így például a furmint is. Az osztrák Riedel mellett a másik jól ismert borospohár-brand a német Zwiesel; az előbbi a tiroli Kufsteinben gyártja „Sommelier” sorozatának kézzel készült poharait, az utóbbi pedig – meglepetés! – Magyarországon, egy 1200 lelket számláló veszprémi falu, Halimba modern üzemében.
Már kapható téli lapszámunk! Hamu és Gyémánt Kíváncsi vagy a folytatásra? A teljes cikk a Hamu és Gyémánt téli lapszámában olvasható, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótólés digitális változatban is beszerezhető.
