Kutyák szótanulási képességét vizsgálják magyar kutatók

Hat, a világ különböző pontjain élő border collie méri össze tudását az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak nemzetközi kutatási projektjében. Az élőben közvetített tudományos kísérletben a kutyák szótanulási képességét vizsgálják a kutatók.


A Genius Dog Challenge nevet viselő kísérlet november 11-től december 16-ig tart. A megmérettetéshez a tanszék munkatársai több mint két éven keresztül keresték a világban a kiemelkedő szóértéssel, szótanulási képességgel rendelkező kutyákat – még a közösségi médiában tettek közzé felhívásokat, melyre sokan jelentkeztek. A projektben résztvevő kutyák Spanyolországból, Norvégiából, Magyarországról, Floridából, Brazíliából és Hollandiából származnak, egy részük pedig csaknem száz játék nevét is képes felismerni – mondta el az MTI-nek Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék vezetője.

A mezőny legfiatalabb versenyzője a magyar Max, aki kétéves korára több mint 100 játék nevét tanulta meg.

A kihívás két szakaszban teszteli a kutyák képességeinek határát: az első hét alatt hat új játék nevét kell megtanulniuk, majd a második szakaszban, ugyanennyi idő alatt az eredetinek dupláját, vagyis tizenkettőt. Az egyes szakaszok végén a kutatók élő közvetítésekben, Facebookon és Youtube-on tesztelik a négylábú tesztalanyokat.

A figyelmetekbe ajánljuk