A kutyákról eddig is tudtuk, hogy nagyon intelligensek, ám azt azért talán kevésbé sejtettük, hogy bizonyos helyzetekben nem ösztönszerűen viselkednek. Ez utóbbit az ELTE tudósai támasztották alá a közelmúltban.


A Nature is beszámolt a magyar egyetem Etológiai Tanszékének tanulmányáról, melyből kiderül, hogy kutyák képesek visszaemlékezni bizonyos általuk végrehajtott tevékenységekre.

Ez alapján kijelenthető, hogy az állatok sok esetben tudatos döntést hoznak bizonyos akciók elvégzésekor, felülírva ezzel ösztöneiket.

A műveletek ismétlésében és a visszaemlékezésben az epizodikus memória játszik nagy szerepet, ami egy olyan múltban megtörtént eseményre való visszaemlékezést jelent, mely során az adott szereplő nem tudja, hogy a jövőben szükséges lesz-e újra felidézni az eseményt. Az embereknél az ilyen emlékképeket az öntudattal hozzák összefüggésbe, a tanulmány eredményei alapján pedig a kutyáknál is hasonló folyamat mehet végbe.

A kutatók egy egyedi tréning során, összesen tíz kutyát képeztek ki arra, hogy bizonyos parancsszóra folyamatosan megismételjék előző tevékenységüket, mellyel gyakorlatilag arra tanították meg őket, hogy emlékezzenek arra, hogy mit csinálták korábban. Ezt követően, a kutatók olyan helyzetben is próbára tették az állatok epizodikus memóriáját, amikor a kutyák nem kaptak semmilyen előzetes parancsszót.

Ezen teszt során, a vizsgált kutyák 70%-os pontossággal emlékeztek múltban elvégzett akciójukra – ez a szám ugyan késleltetés hatására csökkent, de még egy óra elteltével is 30-40%-os arányról számoltak be a kutatók. Az ELTE Etológia Tanszék vezetője, Miklósi Ádám, a tanulmány társszerzője szerint a kutatás elsőként bizonyította, hogy a kutyák tudatában vannak cselekvéseiknek.

Friss

Sophia Loren egy Netflix-filmben tér vissza, fia lesz a rendező

A 86 éves színésznő 11 év kihagyás után tér vissza a filmvászonra.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk