Mary Ann Bevan, a világ legrondább nője

A „világ legrondább nője" – Mary Ann Bevan tragikus története

Az elmúlt pár évben elárasztották az internetet azok a képek, amelyeken egy olyan nő látható, kinek férfias vonásai, hatalmas állkapcsa, megereszkedett szemei és széles homloka van. A világ közismerten „a világ legrondább nője" néven ismeri őt, de történetét megismerve sokkal több volt ő, mint egy ócska és méltatlan cirkuszi mutatvány. Ez volt Mary Ann Bevan tragikus élete.


Mary Ann Bevan 1874. december 20-án született Londonban. Gyötrelmes gyermekkorral kellett szembenéznie, és számtalan nehéz időszakon ment keresztül, hogy beteljesítse álmát, hogy végre valahára ápolónő legyen.

Ahogy elérte a felnőttkort az élete fenekestül felfordult, és egy varázslatos szerelmi történeté változott, amikor megismerkedett Thomas Bevannel. 1902-ben, 29 évesen feleségül ment hozzá és vidám házaséletétet éltek. Később pedig négy gyermekük is született.

Ez is érdekelhet: A kutyaarcú ember – sokkoló történetek a viktoriánus kori Nagy-Britanniából

Minden megvátozik

32 éves korában azonban furcsa betegséget diagnosztizáltak nála, az úgynevezett akromegáliát, ami egy ritka hormonális rendellenesség, melynek során az agyalapi mirigy feleslegesen termel növekedési hormont, ami végül felismerhetetlen testi deformitást okoz.

Az akromegália akkoriban ismeretlen betegségnek számított és az orvosok nem igazán tudták sokat a kezeléséről. Napjainkban ez már nem lenne probléma. Ismert, hogy százezer emberből legfeljebb hatot érint. Ha pedig időben felismerik az állapotot, hosszan tartó gyógyszeres kezeléssel kezelhető, sőt akár gyógyítható is.

A különös kór nem akadályozta meg a férjét abban, hogy feltétel nélkül szeresse. Ez azonban nem tarthatott sokáig. A férfi 1914-ben, mindössze 11 évvel azután, hogy megismerték egymást, agyvérzésben elhunyt.

Mary a feldolgozhatatlan veszteség és rendellenességének áldozatává vált, ami jelentős anyagi és pszichológiai hatással volt az életére. El lehet képzelni, hogy milyen érzés lehet az, amikor egy bájos, független nőnek tekintenek, majd egy pillanattal később rémisztő szörnyszülöttnek.

Férje halála után nem rendelkezett állandó jövedelemmel, ugyanis senki sem akarta felvenni ápolói szolgálatra, elsősorban csúnya és férfias külseje miatt, amely a járókelők nem túl kedves megjegyzéseit is egyaránt vonzotta.

A lehetőség

Közeledve a negyvenhez, Mary elérte azt a pontot, amikor kénytelen volt szinte bármilyen munkát elvállalni, hogy eltarsa gyerekeit. Egy nap pedig meglátott egy hirdetést a helyi újságban, amelyben a következő állt:

Keressük a világ legcsúnyább nőjét. Jó fizetés és hosszú szerződás garantált.

A lehetséges nincstelenséggel szembenézve jelentkezett az állásra.Claude Bartram, aki a Barnum és Bailey, amerikai cirkusz ügynöke volt, beszervezte Maryt, mint az új évad csodabogarát.

Annak ellenére, hogy nem szívesen mutatta magát a nyilvánosság előtt, úgy döntött, hogy a biztos fizetségért, amely óriási segítséget jelent a gyermekei nevelésében, él a lehetőséggel.

Kezdetben Hampshire-ben turnézott, és sikerült magára vonnia a közönség figyelmét annyira, hogy később lehetőséget kapjon a Coney Island-i Dreamland Cirkuszban.

Mivel a New York-i újságok a világ legcsúnyább nője jelzővel illeték a címlapokon, ő lett a show sztárja, és sikerült egy vagyont keresnie. Maryt éveken át nevetség tárgyává tették, megalázták és sértegették embertársai minden lehetséges műsor során, ami bár rendkívül fájt neki, rengeteget keresett.

Ez is érdekelhet: A divatos szín, amely sokakat megölt a viktoriánus korszakban

Erkölcsileg megkérdőjelezhető

Freak show 1941-bencommons.wikimedia.org

A 20. század elején az embertelen showműsorok, ahol a cirkusztulajdonosok emberek betegségeivel és testi fogyatákosságaival kerestek vagyont, teljesen legálisak voltak és óriási látványosságnak számítottak. Manapság már szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy fogyatékos embereket használjanak szórakoztatásra, de az 1840-es évektől az 1940-es évekig a freak show-k hatalmas népszerűségnek örvendtek.

Az utolsó napok

Mary 1925-ben visszatért Európába, hogy részt vegyen egy párizsi kiállításon, de élete hátralévő részét a Coney Dreamland showjában töltötte. Mivel azonban elegendő készpénzzel és vagyonnal rendelkezett, hamar nyugdíjba vonult. Ekkor fordult az alkoholhoz és a kábítószerekhez.

Feleslegesen szórta a pénzét, úgy tűnt, hiányzott neki a figyelem, amit akkor kapott, amikor még a különféle műsorokban dolgozott. Marynek összetört a szíve, és teljesen magára maradt, majd 1933-ban, 59 éves korában meghalt.

Gyermekei teljesítették utolsó kívánságát, hogy szülőhazájában temessék el. Így a dél-londoni Ladywell és Brockley temetőben helyezték örök nyugalomra.

A figyelmetekbe ajánljuk