A Vatikán.

Precedenst teremthetnek – a Vatikán 200 év után visszaadja az ősi görög műemlékeket

A Vatikán megállapodást írt alá három szobortöredék visszaszolgáltatásáról, amelyek az elmúlt 200 évben a Vatikáni Múzeum állandó gyűjteményének részét képezték.


A Szentszék tisztviselői egy sajtóközlemény szerint jelezték a műemlékek hazaszállításának ütemtervét is. A nemzetközi sajtó szerint a lépés fokozhatja a British Museumra nehezedő nyomást a birtokában lévő Parthenon-márványok visszaszolgáltatása miatt, miután a görög hatóságokkal folytatott több évtizedes huzavona után az elmúlt hónapokban a megállapodás jelei mutatkoztak.

A tisztviselők kedden a Vatikánban rendkívüli ünnepségen írták alá a 2500 éves töredékek – amelyek egy ló, egy szakállas férfi és egy fiú fejét ábrázolják – „visszaadományozását", amelyen olyan személyiségek vettek részt, mint Barbara Jatta, a Vatikán Múzeum igazgatója.

Ez is érdekelhet: Kiderült, mikor nyit újra a 4 éve leégett Notre-Dame

A Vatikán már decemberben bejelentette a szobrok visszaszolgáltatásának tervét, nem sokkal azután, hogy Ferenc pápa 2021-ben találkozott II. IIeronimosszal – Athén és Görögország érsekével, a görög ortodox egyház vezetőjével.

A töredékek március 24-én kerülnek véglegesen Athénba, a fogadásukra külön ünnepséget terveznek – áll a hivatalos közleményben.

Emmanouil Papamikroulis, aki II. Ieronimosz nevében vett részt az aláírási ceremónián, nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a megállapodás egy „történelmi esemény", és hozzátette, hogy reméli, Ferenc pápa gesztusát „mások is utánozni fogják". Arra is utalt, hogy a lépés „részben kompenzálja" a múlt igazságtalanságaiból eredő traumákat.

A Parthenonról korábban eltávolított szobrok és frízek jelenleg különböző múzeumokban vannak kiállítva, többek között a londoni British Museumban, a párizsi Louvre-ban és a bécsi Kunsthistorisches Museumban. A műemlékek visszatérítésére Olaszország teremtett precedenst tavaly, amikor a palermói Antonino Salinas Regionális Régészeti Múzeum Athénba szállított egy töredéket, amelyen egy istennő lábfeje látszik.

A jelenleg a British Museumban kiállított Parthenon-márványokról – amelyeket Elgin-márványok néven emlegetnek a 19. századi brit nagykövet után – az elmúlt hónapokban kiéleződött a vita. A múlt hónapban George Osborne, a British Museum elnöke a BBC rádióban utalt arra, hogy a márványokat Görögország és az Egyesült Királyság megosztaná és kiállítaná.

A keddi aláírási ceremónián felszólalva Vérgez bíboros azt állította, hogy a márványok visszaadása segítené az országok közötti szorosabb kapcsolatok kiépítését.

Forrás: CNN

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

A figyelmetekbe ajánljuk