Ferenc pápa.

A mai nap, azaz november 30-án a chicagói Rago/Wright különleges aukciót tart 49 óra kapcsán, amelyek közül soknak kivételes története van - például egy szerény fekete Swatch is a kalapács alá kerül, amely egykor Ferenc pápáé volt.


A becslések szerint 10 000 és 100 000 dollár (4 millió és 40 millió forint) közötti összegre becsült 34 mm-es karóra, amelyhez a doboz, a hivatalos papírok, illetve a Vatikán és a Green Bay-i egyházmegye bekeretezett származási levele is tartozik, egyike annak a 49 tételnek, amelyek a „Volt egyszer egy óra projekt" eladásának részét képezik. Az aukció bevételét a Brian LaViolette Ösztöndíj Alapítvány javára ajánlják fel.

Ez is érdekelhet: Ferenc pápa konkrét válaszokat vár a globális felmelegedés megoldására

A LaViolette család 1992-ben hozta létre az alapítványt, amely középiskolásoknak nyújt pénzügyi támogatást, hogy tisztelegjenek fiuk, Brian emléke előtt, aki abban az évben, 15 éves korában halt meg egy úszóbaleset következtében a wisconsini Green Bay közelében. A szülők szerint Brian kiemelkedő volt a tanulmányokban a sportban és a zenében is egyaránt.

Megalakulása óta az alapítvány 1058 ösztöndíjat adott át az arra érdemes, egyetemre készülő diákoknak szerte a világon.

A Rago/Wright Eric Wind vintage órakereskedő segítségével szervezte meg az eladást, aki akkor szerzett tudomást az alapítványról, amikor Doug LaViolette, Brian édesapja 2021 novemberében felvette vele a kapcsolatot.

Forrás: Robb Report


A figyelmetekbe ajánljuk